Főúri szenvedélyek, és az „Álmok kastélya”
Halbturn barokk kastélya a Sisi & Co időszaki kiállítással, Hermes Villa és a bécsi Assisi Szent Ferenc templom
Sissi nyomában sorozat 3.
Erzsébet királyné életét, különleges személyét kétféle tematikus út során jártuk eddig körül és most újdonságként egy harmadikat komponáltunk, amelyben egy kevesek által ismert kastély és egy csak most látható kiállítás is van! Legújabb kirándulásunk ezúttal a Fertőzugba és az osztrák főváros belvárostól távolabb eső részeibe kalauzolja a velünk tartókat.
Reggeli indulást követően Halbturn (Féltorony) városába érkezünk meg, mely a Fertő-táj részét képezi. A 18. század elején Alois Harrach gróf által építettett kastély klasszikus barokk stílusban Lukas von Hildebrandt tervei alapján készült el. Nem sokkal az elkészültét követően a Habsburg család birtoka lett az épület, melyet évszázadokig használtak vadászkastélyként. A ma magántulajdonban álló épület rendszeresen szolgál otthonául izgalmas időszaki kiállításoknak és eseményeknek, melyek most ide látogatásunk apropójaként is szolgálnak.
A kertészkedést és növényeket kedvelő velünk tartóknak remek lehetőséget kínál az évente egyszer megrendezett Gartenlust nevű program, melynek során a kastély parkjában mintegy 200 árus kínálja portékáit: válogathatunk növényritkaságok között, de találunk kerti dekorációs darabokat és kipróbálhatunk pár finomságot is.
Az aktuális időszaki kiállítás ezúttal az Habsburg család tagjainak szenvedélyeiről mesél nekünk Sisi & Co elnevezéssel. Eltitkolt hobbik, tiltott szórakozások, hegymászás, vadászat és tudományos munka: számtalan tevékenység, melyhez nem illik az arisztokrácia kifelé sugárzott képe. A kiállításban különböző tárgyakat, fotókat és személyes történeteket ismerhetünk majd meg.
A kastély megtekintését követően Bécs egy csendes, erdős része felé indulunk. A Lainzi Vadaspark területén található Hermes Villa lesz következő megállónk. A Ferenc József által feleségének építtetett kastély nevét a görög istenről kapta, akinek szobra ma is a kertben látható. Az épületnek eredetileg azt a szerepet szánták, hogy Erzsébet itt lelhessen nyugalomra a bécsi nyüzsgéstől eltávolodva, hódolhasson a lovaglásnak és kikapcsolódhasson a természetben. Az elegáns kiskastélyon olyan neves szakemberek dolgoztak mint Carl Hasenaurrel és a Klimt fivérek. A ránk maradt egyszerű belső terek megtekintése után tölthetünk időt a parkban sétálással vagy kipróbálhatjuk az épületben működő kávezót.
Napunk végéhez közeledve még egy különlegesség vár ránk az osztrák fővárosban: az Assisi Szent Ferenc templomot látogatjuk meg, melynek átadása ugyanabban az évben történt, amikor az olasz merénylő Erzsébetet halálosan megsebesítette. Felesége emlékére a császár úgy döntött, hogy a templomhoz egy kápolnát építtett, melyet Erzsébetről neveznek el. Az 1907-ben elkészült kápolnát Vöröskereszt adományokból finanszírozták, hiszen a szervezet első pártfogója volt a császárné. A neoromán stílusban épült emlékkápolna őrzi Bécs egyik legszebb szecessziós oltárát.
A templomból kilépve újra buszra szállunk és visszaindulunk Budapestre.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. augusztus 24. szombat
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 07:30 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 07:45 Budapest, Batthyány tér
Egyéb felszállási lehetőségek:
07:45 - Budapest, Budaörsi út 112. Omv benzinkút (Sasadi útnál)
kb 08:30 - Vértesszőlős, bevásárlóközpont, Határ út 1-3. (távolsági buszmegálló)
kb 09:15 - Győr, Királyszék utca 31. (Decathlon parkoló)
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.
Részvételi díj: 20.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők*:
o Halbturn kastély helyi vezetéssel: 12,5 EUR/fő
o Gartenlust: 12 EUR/fő (A kastély megtekintését követően, a kastély és park területén maradni csak a rendezvényre megváltott jeggyel lehetséges, melyet kifejezetten javaslunk, hiszen közel 200 kiállító és árus vesz részt a vásáron széles palettájú termékkínálattal.)
o Hermes Villa: 6 EUR/fő
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.