Budapesti hidak séta sorozat I.
Széchenyi Lánchíd
a tíz országot összekötő vén Duna ékessége
A reformkori Feldunasor büszke palotáival szegélyezett poros Rakpiac forgatagába csöppenünk, terhelt hajók, roskadozó társzekerek között a hidat megálmodó, fáradhatatlanul előkészítő és zseniálisan megvalósító gróf Széchenyi István alakja állít meg minket. Hallunk arról is, miként nemesítette a kicsapongásra fogékony huszárkapitányt az igaz szerelem a „legnagyobb magyarrá”.
Cölöpverők két éven át tartó dübörgése után a pesti hídfőnél részt veszünk az egymást lökdöső, tülekedő, éljenző, ünneplő sokaságban elvegyülve a nemzeti színnel fellobogózott alapkőletételen.
Amíg átérünk a hídon, megelevenedik a híd építésének fordulatos története, de felvillannak a szabadságharc viharos eseményei is.
A budai hétfőnél képzeletben megállunk Arad után másfél hónappal a hídavatáson a néma tömegben, amint a győztes Haynau fekete-sárga kétfejű-sasos menete élén áthalad. Széchenyi ekkor már az elmegyógyintézet lakója Döblingben.
Mit jelentett egykor: „inog, mint a Lánchíd Pesten”, miért kellett megépíteni az első világháború előtt a „második Lánchidat”? Hogyan robbantották fel a második világháború végén és hogy született újjá “harmadik Lánchídként” az eredeti megnyitásának 100. évfordulójára?
Sok hasonló kérdésre kapunk választ, a híd nagy időkön vezet át minket. Tartsanak velünk!
Békefi György Anima-idegenvezető ajánlása:
Sétánkat gróf Széchenyi Istvánnak a Lánchíd jelentőségével kapcsolatos mondatával szeretném ajánlani:
" ... Nem arany és ezüst a nemzeti gazdaság talpköve, hanem azon kifejlett emberi értelem, melynek célirányos használatával a legóriásibb munkákat viheti végbe, amelyet sem arannyal, se ezüsttel nem, de kirekeszthetőleg csak lelki erő kifejtése által érhetni el. ... "
Időpont: 2020. november 27. péntek 15:00 Találkozó: 14:50 Széchenyi tér, Magyar Tudományos Akadémia előtt
A séta tervezett időtartama: 2,5 óra
Minimum létszám: 10 fő
Részvételi díj: 3.990 Ft/fő
Kedvezményes részvételi díj (nyugdíjas/gyermek 14 éves korig) : 3.490 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
További programjaink: