Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

A Batthyány család kalandos évszázadai
Körmend és Németújvár (Güssing) kastélyai 

A Batthyány család 500 éve a güssingi várban időszaki kiállítás

A Batthyány család története egészen a 12. század elejéig nyúlik vissza, nemesi címüket pedig egészen a honfoglalás koráig vezetik. Az eredetileg valószínűleg Veszprém vármegyéből származó család tagjainak neve időről időre felbukkan a magyar történelemben és közéletben, legismertebb közülük első miniszterelnökünk gróf Batthyány Lajos. A németújvári vár most látható kiállítása bemutatja, miként indult a család hercegi ága és méltóképpen szó lesz e hercegi ág legjelentősebb alakjáról, a boldoggá avatott  Batthyány-Strattmann László Antal János Lajosról, a „szegények orvosáról”. 

Kora reggeli indulást követően délelőtt érkezünk Körmendre a Batthyány-Strattmann kastélyegyütteshez. A kastély elődjének első említése 1459-ből származik és vélhetően a Szécsényi család építtette az akkor castellum-ként hivatkozott épületet. A törökök térnyerésének idejére már a Batthyány család tulajdonába került kastélyt birtokosai megerősítették, majd az 1600-as években kétszer is átépítették. A bécsi haditanács rendelkezése szerint az épületet le kellett volna rombolni, mely a tulajdonos hathatós közbenjárása miatt hiúsult csak meg. A barokk stílusban történt jelentős átalakítások után minden században hozzányúltak az épületekhez valamilyen formában: a klasszicista és historizáló stílusjegyek a mai napig láthatóak. A 20. század több ízben is kegyetlenül bánt az épülettel, egykori pompája már csak nyomokban fedezhető fel, melyről helyi vezetőtől hallunk majd érdekességeket. A főépületben az állandó kiállítás Körmend és a Batthyány család közös történetéről mesél nekünk, megtekintjük a szalont és megnézzük a Cipőtörténeti Gyűjteményt is. Sétánk során megemlékezünk a kastély híres lakójáról, Dr. Batthyány-Strattmann Lászlóról, aki a 20. század elején az egyik szárnyban rendezte be szemészeti rendelőjét, ahol szegény betegeit ingyen gyógyította. Munkásságáért 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ezt követően a parkon keresztülsétálva a Vadászlakban  folytatjuk látogatásunkat, majd kora délután indulunk tovább Németújvárra (Güssing), ahol a vulkáni csúcsra épült vár már a távolból látszik. A parkolóból kb. 15 perc alatt, emelkedő aszfaltúton gyalogosan jutunk el a várkapuig, de választhatjuk a ferde felvonót is, mely néhány Euro-ért cserébe pillanatok alatt juttat el minket a várudvarra. Az 1524-ben a Batthyány család kezébe került várat már a 13. század közepén írásos emlékek is említik. Haditechnikai szerepét az épület egészen a 18. századig szolgálta, amikorra a család hercegi ága a körmendi kastélyt használta már központként. 1870-ben a güssingi vár fenntartására Batthyány-Strattmann Fülöp alapítványt hozott létre, a fél évezredes tulajdonjog azonban a mai napig a családnál maradt. A várban helyi vezetővel ismerjük meg annak történetét és a Batthyány család kalandos évszázadait is, a szép kerek 500 éves évforduló alkalmából rendezett időszaki kiállítás adja utunk apropóját! A várból kitekintve már fentről is láthatjuk a ferences rendi kolostort és a hozzá szorosan kapcsolódó templomot, amely az ellenreformáció során ismét katolikus lett, ekkor Batthyány Ádám visszatért a katolikus hitre és átadta a kolostort a ferences rendieknek. A templomban található a Batthyány családi kripta, melyet még ma is használnak (közel 90 koporsó található itt). A koporsók közül kiemelkedik Batthyány Károly József ólom szarkofágja. A várból lefelé vezető könnyű sétával érjük el a Batthyányiak kiemelkedő temetkezési helyét és helyi vezetőnkkel meg is tekintjük.

Ezt követően indulunk vissza Budapestre, ahova a késő esti órákban érkezünk.

Utazás kiemelt értékei:

  • a Batthyány család történetével való részletes megismerkedés
  • Körmendi Batthyány-Strattmann László Múzeum megtekintése helyi vezetéssel
  • „A Batthyány család 500 éve a güssingi várban” időszaki kiállítás megtekintése helyi vezetéssel
  • A güssingi ferences templom és Batthyányi-család a temetkezési helyének megtekintése helyi vezetővel


Békefi Anna idegenvezető ajánlása:

"Nagy hatással volt rám Szőts István G.B.L. című könyve, amikor sok évvel ezelőtt iskolásoknak dolgoztam ki tematikus Batthyány emlékkirándulást. Azóta minden évben ellátogatok az örökmécseshez október elején. A budapesti emlékhelytől azonban sokkal messzebb találjuk a családtörténet fontos színtereit, ahol az első miniszterelnök mellett a kiterjedt családfa más jelentős tagjairól is hallhatunk, illetve a németújvári várban, a család ősi fészkében most időszakos kiállítást láthatunk. A Batthyány család tagjai olyan példát állítanak elénk, amely ma is elgondolkodtató és inspiráló lehet." 


Időpont: 2025. május 03. szombat

Utazás: autóbusszal

Találkozó:  07:00 Budapest, Batthyány tér - Vásárcsarnok előtti buszmegálló
                            
Indulás:      07:15 Batthyány tér

Egyéb felszállási lehetőségek:
07:15 Budapest, Budaörsi út 112. OMV benzinkút (Sasadi útnál)
kb 08:00 Vértesszőlős, Bevásárlóközpont, Határ út 1-3. (távolsági buszmegálló)
kb 08:45 Győr, Királyszék utca 31. Decathlon Parkoló


Részvételi díj: 21.900 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • egész napos idegenvezető kíséretet 
  • utazást autóbusszal
  • szervezés költségét


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: 5 %
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 600 Ft/fő 70 éves korig, 80 éves korig: 1200 Ft/fő, 80 éves kortól 2.100 Ft/fő


Belépők*:

  • Körmend, Batthyány kastély és Vadászlak felnőtt csoportos jegy: 1600 Ft/fő, Nyugdíjas/diák: 1000 Ft/fő; vezetés a kastélyban: kb. 500 Ft/fő (a csoport végleges létszámától függően változhat)
  • Güssingi vár, templom és kripta kombinált jegy helyi vezetéssel teljes árú és kedvezményes egyaránt: 13 €,-/fő 
  • Lift: 2 €/fő/út 


*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.