


Benyovszky, a szabadság szerelmese
Színháztörténeti Kirándulás Székesfehérváron
„Színház az egész ország”- sorozatunk újabb gyöngyszeme
Jelentkezési határidő: 2025. november 12.
Amikor az anyatermészet felölti a föld színeiben pompázó, csodálatos őszi jelmezét, szokásosan elindul egy újabb színházi évad. Ez alkalomból az Anima Travelnél is újra indítjuk egy korábbi, szívünknek nagyon kedves sorozatunkat. A „Színház az egész ország” tematikus kirándulások végig vezetnek bennünket kicsiny országunk jelentős színháztörténeti emlékein, csodálatos színházépületeink falai között ismerkedünk az adott városban működő remek színtársulatokkal. Az idei Anima színházi szezon első állomása az egyik legnagyobb múltú városunk: Székesfehérvár.
Kirándulásunk a székesfehérvári színjátszás történetével való ismerkedéssel indul. A város színháztörténetünk hajnalának különös jelentőséggel bíró helyszíne, ugyanis már a 18. század folyamán állandó volt itt a jezsuita színjátszás, a 19. sz. közepétől pedig különösen kedvelt helyszíne volt a vándortársulatok színi előadásainak.
Színházi programunkat az alkalomhoz illően egy fakultatív jellegű késői ebéddel indítjuk a színházépület tőszomszédságéban található, történelmi jelentőségű Hotel Magyar Király éttermében. A színházépülettel egykorú klasszicista palota első sikeres rendezvénye nem volt más, mint az 1874-ben megnyílt színház díszelőadása után rendezett fogadás. Ezen történelmi esemény nyomdokain haladva csoportunk is itt fogyasztja el a programunkhoz meleg szívvel készített, finom, vasárnapi ebédet. Utasaink több különböző, vegetáriánus igényeket is kielégítő menüsorból választhatják ki előre a számukra legmegfelelőbb ételkompozíciót. Azon utasaink, akik a gasztronómiai programon nem szeretnének részt venni, egyéni igényeik szerint tehetnek egy üdítő sétát Koronázó városunk történelmi utcáin.
Gasztronómai élményeink után átsétálunk, és elsőként kívülről tekintjük meg az esti előadás helyszínéül szolgáló, 1872 és 1874 között, Szkalnitzky Antal tervei alapján készült színházépületet. Szkalnitzky Ybl Miklós mellett az egyik legfoglalkoztatottabb építész volt ekkortájt, munkássága legalább oly nagy jelentőségű, mint Ybl-é. A nyitóünnepségre 1874. augusztus 22-én került sor, az avató díszelőadáson pedig természetesen Katona József Bánk bánját vitték színre. A fehérvári színháznak nagy múltja, dicső szerepe volt a magyarországi színjátszás történetében. Színpadán a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi.
Színháztörténeti és színházépület-történeti múltbéli kalandozásunk szép lassan átvezet minket a jelenbe. Az Anima Travel színházkedvelő közösségének lehetősége lesz részt venni egy exkluzív kulisszajáráson, melynek során betekintést nyerhetnek a színház titkos világába, szakavatott színházi dolgozók közreműködésével kapunk hű képet a művészeti intézmény működéséről, mindennapi életéről.
A kulisszajárás végeztével kellemes kávészünetet tartunk a színház büféjében, majd a kirándulásunk fénypontjaként részt veszünk az esti Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical előadáson. Az utazás szeretete okán esett választásunk éppen erre, a magyar színpadon unikálisnak számító színdarabra. Izgalmasnak ígérkező előadás ez a négy földrészen járt, számos ország történetében nyomot hagyott 18. századi magyar utazóról, hajósról, katonáról, földrajzi leíróról. Gróf Benyovszky Móric viszontagságos életét először Jókai Mór örökítette meg, a musicalt az ő kötetei alapján írta Szikora János, Nagy Tibor Magnus zeneszerző és Bradányi Iván dalszövegíró, illetve az eredeti szövegkönyv írója, Pozsgai Zsolt. Az utazó emlékét változatos legendák sora övezi, a darab ezek összegyúrására tesz kísérletet. Az előadást a színház egykori igazgatója, Szikora János rendezi, aki egyszerre állít majd emléket a kalandvágyó magyar nemesnek, az orosz hadifogolynak, a madagaszkári királynak és a diplomatának, aki személyesen ismerte Mária Teréziát, XVI. Lajost, George Washingtont és Benjamin Franklint. A főszerepet György-Rózsa Sándor alakítja, aki egyszer már Benyovszky bőrébe bújt az ősbemutatón, szerelmét Kiss Diána Magdolna játssza.
Tartsanak velünk az Anima „Színház az egész ország” programsorozatának idei első állomásán Székesfehérvárra, eredjünk közösen a híres-neves utazó, Benyovszky Móric nyomába egy felejthetetlen színházi előadáson.
Az utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2025. november 30. vasárnap.
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 13:00 Batthyány tér
Indulás: 13:15 Batthyány tér
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.
Egyéb felszállási lehetőségek:
Budapest, Budaörsi út 112. OMV benzinkút (Sasadi útnál)
Részvételi díj: 23.900 Ft/fő színházjeggyel és exkluzív kulisszajárással az árban
A részvételi díj tartalmazza:
Külön, a foglaláskor fizetendő opcionális költségek:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.