Csontváry emlékutazás
A Napút festőjének, Csontváry Kosztka Tivadar dalmáciai útjának állomásai
Szántó Mária, Boszniát és Csontváry művészetét kiválóan ismerő idegenvezető kíséretével
„Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani.” (Csontváry)
Ma már mindenki ámulattal tekint a csodával határos módon megmenekült vásznakra, ugyanakkor a festőóriás talányos személye még mindig sok kérdést vet fel. Gyógyszerészként dolgozott, jogot hallgatott és egy belső elhívás alapján lett a Napút festője. Hogyan kezdett új életet, merre kereste a különleges üzeneteket hordozó helyszíneket és miként viselte a kortársak értetlenségét, gúnyos bántásait? Szenteljük ezt a négy napot az ő emlékének, elevenítsük fel életútját, írásai alapján ismerjük meg gondolatait és képeinek szimbólumait! Dalmáciában és Bosznia-Hercegovinában járva olyan helyeket keresünk fel, ahol pontosan ott megállva, ahol ő alkotott, összevethetjük a városképek, természeti szépségek mai látképét Csontváry festményeivel!
Gyönyörű tájak, és egy rendkívüli géniusz életútjának és művészetének állomásai várnak ránk. Tartson velünk ezen a különleges, tematikus utunkon.
Az utazás kiemelt értékei:
Időpont:
2025. május 31-június 3.
2025. október 3-6.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: Helyi 3*-os szállások kétágyas szobáiban
Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora)
Program:
1. nap: Budapest – Krka Nemzeti Park – Trogír A kelő nappal mi is útra kelünk a magyar festőóriás nyomában Dalmáciába, ahol már útközben olyan tájakon járunk, amerre ő is utazott ecsetjével, vásznaival. Elsőként a Krka vízeséseit csodáljuk meg, hiszen a víz útja nem változott, mióta Csontváry erre járt. Bebarangolva a Nemzeti Park területét, megcsodáljuk a természet építő erejét, és a smaragd zöld Krka-folyó által épített gyönyörű környezetet, az édesvízi mészköves zuhatagokat. A program után utazás a szálláshelyre, vacsora és éjszaka Trogir közelében. (1 éj)
2. nap: Trogir városnézés és hajózás – Međugorje Reggeli után indulunk Trau, azaz Trogir irányába, ahol Csontváry öt festményt is készített. Városnézés a festő helyszíneivel, majd hajókirándulás Trogir környékén. A késő délutáni órákban indulás Međugorjébe. Vacsora után esti séta a kegyhelyen. Éjszaka Medjugorje-ben. (2 éj)
3. nap: Međugorje – Kravice – Mostar – Međugorje Reggeli után séta a belvárosban, a templom környékén, vagy fakultatív program a Jelenések hegyén. Több, mint harminc éve járnak az emberek a hegyoldalban a vöröses sziklákon, a város felett, hogy arra a helyre érjenek, ahol a Mária-jelenések elkezdődtek. Miután a kegyhellyel ilyen módon is megismerkedtünk, a közeli festői vízesést keressük fel, Kravicét. Elmélyedve a természet szépségeiben, napunk csúcsához közeledve Mostarba utazunk, ahol keleties bazári forgatag fogad bennünket színes, zajos és látványos hangulatával, orientális építészetével és kivételes balkáni ritmusával.
4. nap: Međugorje – Jajce – Mlinice – Budapest Reggeli után Hercegovina napos útjait elhagyva, Bosznia hegyei közé vesszük be magunkat a kanyarulatokon, hegyi utakon haladva, hogy a magyar szempontból is jelentős vonatkozással bíró Jajca városát meghódítsuk, hiszen festőnk is ezt tette. Jajca vára, katedrálisának romjai, a keresztény kövekre épült dzsámik látványa után a természet és az ember együttes munkájának közel ötszáz éves emlékeit, a malmocskákat vihetjük el magunkkal utolsó élményként a mi Naputunkról. A program végeztével utazás Budapestre, érkezés a késő esti órákban.
Idegenvezetőnk ajánlása:
"Csontváry megvalósította álmát: gyalogosan járta a nap útját, gyümölcsön élt, a legdrágább anyagokkal dolgozott és világra szólót alkotott. Egy-egy festményén az összes szín megjelent, és mi ennek a világnak egy gyönyörű szeletébe pillantunk be!" Szántó Mária
Cégvezetőnk ajánlása:
“Minden évben feldolgozzuk az adott esztendő jelentős jubileumi témáit emlékutazás formájában. Így az ünnepi időszak időszakos, kiállításai, könyvei, programjai kiegészülnek egy tematikus utazással, amely ennek élményszerű összegzése. A pár évvel ezelőtti sikeres Csontváry 100 emlékutazást az új esztendőben is kínáljuk, csatlakozzon! Gyönyörű tájak, élmények és Szántó Mária nagyszerű előadásaival ez az utazás kész Csontváry szabadegyetem!"
Találkozó: 05:20 Batthyány tér
Indulás: 05:30 Batthyány tér
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.
Részvételi díj: 159.000 Ft/fő
Előfoglalási kedvezmény január 31-ig: 150.000 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők:
Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
* a belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét.
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat. "