A reneszánsz bölcsője: Firenze
Tematikus hosszúhétvége Ludmann Mihály művészettörténész szakvezetővel
Hosszú évek óta tervezett utat hoztunk el most Önöknek. Városismertető sorozatunk legújabbja Olaszország talán egyik legszebb és legismertebb városába kalauzol minket majdnem négy teljes napon keresztül. A Medici-család otthonául szolgáló Firenzét ezúttal művészettörténész szakvezető kíséretével járjuk be, kis létszámú csoporttal. A helyek limitáltak, így a jelentkezéssel nem érdemes habozni.
Firenze a Toszkána régió székhelye, az Arno folyó két partján elterülő település már 3000 évvel ezelőtt is lakott terület volt, ismertségét azonban a 14. századtól kezdődően leginkább a Medici családnak köszönheti. Híres szülöttei között számos világszerte ismert név bukkan fel például Dante Alighieri, Francesco Petrarca, Sandro Botticelli, Franco Zeffirelli. A belváros már 1982 óta birtokolja az UNESCO Világörökség címet, nem véletlenül, hiszen szinte minden sarkon történelmi helyszínekbe, lélegzetelállító műalkotásokba, világhírű múzeumokba botlunk. Firenzében szinte lehetetlen elkerülni a klasszikus művészeteket: a 13. századtól a 16. századig Európa egyik legfontosabb művészeti központjaként szolgáló város legfontosabb látnivalóit csomagoltuk egy életre szóló élménnyé, melyhez már jól ismert szakvezetőnk is csatlakozik majd, hogy ismereteinket a legszélesebb és legteljesebb módon a helyszínen bővíthessük.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2025. április 10-13. csütörtök-vasárnap
Utazás: repülővel Bologna-ba, majd tömegközlekedéssel, Firenzében többnyire gyalogosan
Találkozó: 11:00 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Indulás: 12:55 a Ryanair menetrendszerinti járatával Bolognába
Szükséges útiokmányok: fényképes személyi igazolvány
Elhelyezés: 4* szálloda Firenze belvárosában
Ellátás: reggeli
Program:
1. nap: Budapest – Bologna – Firenze
Délelőtt találkozunk a reptéren, hogy kora délutáni járatunkkal Bologna-ba utazzunk. Leszállást követően a belvárosba utazunk a Marconi Express-szel, ahol a főpályaudvaron egy átszállást követően már a Firenzébe tartó vonaton találjuk magunkat. Délutáni érkezésünk után a hotelhez sétálunk, becsekkolunk, majd pedig egy esti séta keretében felkeressük a közelben fekvő Ognissanti téri templomot. A 13. században alapított templomot és kolostort nem véletlenül látogatjuk meg: itt nyugszik ugyanis a Firenzéhez szorosan kötődő Vespucci család számos tagja, valamint az egyik kápolnában a reneszánsz egyik leghíresebb művésze, Botticelli is. Az egyik oltárképen felfedezhetjük Botticelli Tavasz és Vénusz születése képeinek vélelmezett modelljét is, egy másikon pedig maga a festő által készített Szent Ágoston ábrázolás található. A következő napok előzeteseként is tekinthetünk erre a csodás helyszínre, ahonnét kilépve az Arno folyó partján találjuk magunkat. Vacsorára lehetőség lesz csatlakozni idegenvezetőnkhöz a környék egy hangulatos éttermébe és izgatott várakozással egybekötött finom fogásokkal készülni a másnapra.
2. nap: Firenze
Reggel korán ébredünk, hiszen első teljes napunk vár minket Firenze belvárosában. Reggeli után kényelmes tempóban sétálunk a belvároson keresztül az Uffizi Galériáig. Az épület önmagában is építészettörténeti remekmű, melyet a Mediciek megbízásából Giorgio Vasari tervezett. Az 1581-ben a nagyközönségnek megnyitott magángyűjtemény műfajának egyik elsője volt. A galéria látogatottsága miatt szigorú szabályokhoz kell alkalmazkodnunk, Ludmann Mihály vezetése mellett ismerjük meg az itt látható temérdek mesterművek legfontosabbjait: Lippi, Leonardo da Vinci, Mantegna, Dürer, Raffaello, Michelangelo, Rubens és Van Dyck alkotásait vesszük górcső alá, majd pedig egy lélegzetvételnyi szünetet követően belépünk a tavaly év végén sok év restaurálás után teljes egészében megnyitott Vasari folyosóra. Itt az Arno folyó fölött járunk, a Ponte Vecchio-n, a falakon pedig 17-18. századi olasz festők képei és önarcképei köszönnek majd ránk.
A több mint 1 km hosszú folyosó végén máris a Pitti Palota falai közt találjuk magunkat, mielőtt azonban folytatnánk művészettörténeti kalandozásainkat előtte egy ebédszünetet tartunk a környéken.
Szabadidőnk után a Pitti Palota falai között folytatjuk napunkat. A 15. században Brunelleschi által tervezett épületben kapott helyet Leopoldo és Carlo de Medici valamint II. Ferdinánd nagyhercegnek egykori magángyűjteménye. A körülbelül 500 darabos kollekcióban többek között olyan mesterek munkáit láthatjuk majd mint Dürer, Fra Bartolomeo, Raffaello és Tiziano. A képtár után az épület további gyűjteményeinek megtekintése már egyénileg történik, kombinált jegyünknek köszönhetően pedig a Palota után a Boboli-kertben sétálhatunk kedvünkre, egészen akár záróráig.
A nap végén egyénileg vagy idegenvezetőnkhöz csatlakozva térünk vissza szállásunk környékére.
3. nap: Firenze
Reggelit követően újfent gyalogosan vetjük bele magunkat a belváros rejtelmeibe. Firenze főterére a Piazza della Signoria-ra sétálunk, ahol helyi idegenvezetőnk csatlakozik hozzánk. A város történelmében merítkezünk meg a délelőtt folyamán, érintjük majd a Santa Croce Bazilikát, a Palazzo Vecchiot és a Dóm teret is. Sétánkat ebédidőben a központi piacnál fejezzük be. Itt egy kicsit bekukucskálunk a helyiek szombatjába és közben a piacon és környékén finom falatokkal is felszerelkezhetünk a délutánra.
Ebédidőnk után a San Lorenzo Bazilikához sétálunk és a Medici család nyughelyéül szolgáló Medici kápolnát, mely a dinasztia legdrágább vállalkozása volt. A közel két évszázadik készült építményt számos más művész munkája mellett Michelangelo szobrai díszítik.
A délutánunkat kissé északra haladva a Szépművészeti Akadémiában fejezzük be. Michelangelo Dávid szobra a gyűjtemény leghíresebb darabja, azonban a művész számos egyéb remekműve is itt található. A későgótika legnagyobb gyűjteményét is az Akadémia termei rejtik. A műalkotások közötti eligazodásban itt is szakvezetőnk lesz majd segítségeünkre.
A nap végén már ki-ki kedve szerint választhat a belváros további megszámlálhatatlan látnivalója közül, vagy kereshet fel olyan egyedülálló múzeumokat mint a Palazzo Medici Riccardi, a Leonardo da Vinci Múzeum vagy a Galileo Múzeum.
4. nap – Firenze – Bologna – Budapest
Utolsó napunkon reggeli után helyi tömegközlekedéssel jutunk el az Arno folyó szemközti partjára. Az építészeti stílusok korában egyet még visszább lépve a román korba érkezünk meg. A Szent Minias ókori vértanú ereklyéit őrző bazilika a 11-12. században épült. A belső tér elrendezése nem véletlenül hathat ismerősen, ugyanis a reneszánsz templomépítészet etalonjává vált épület szolgált például számos templom tervezésénél. A tetőzet gerendázata, a 13. századból származó mozaikok és a márvány falak megmunkáltságának köszönhetően az épület minden látogatót lenyűgöz.
Sétálva jutunk el innét a Michelangelo térre, ahol Zeffirelli Belvedere-jéről csodás kilátás tárul majd elénk a teljes belvárosra. Ezzel a látvánnyal telve búcsúzunk majd Firenzétől is, hiszen ebédszünetünk után a csomagjainkat a hotelből begyűjtve indulunk a vasútállomásra, hogy aztán bő fél óra alatt már Bologna-ba érkezzünk, majd a főpályaudvarról a reptérre vegyük az irányt. Gépünk a kora esti órákban száll fel, és másfél órával később már Budapesten landol majd.
Részvételi díj: 369.000 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
A foglaláskor fizetendő opcionális költségek:
Helyszínen fizetendő:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.