Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

Középkori emlékek a főváros vonzáskörzetében
Középkori templomok sorozat
Gondos Béla szakvezetővel

Középkori építészeti és szakrális emlékeket bemutató sorozatunk augusztusban is folytatódik. Tartsanak velünk és Gondos Béla szakvezetőnkkel Budapest vonzáskörzetébe és fedezzük fel az itt rejtőző érdekességeket!

Reggeli indulásunkkor délre indulunk Ráckevére. Első állomásunk az ország egyetlen gótikus szerb ortodox temploma. Az épület eredete vélhetően egészen a 12. századig nyúlik vissza, alapítójaként a hagyomány Ilona királynét, II. (Vak) Béla király feleségét, tartja számon. A Nagyboldogasszonynak szentelt templomot 1487-ben szentelték fel kifejezetten a század első felében a török előrenyomulás elől ide menekülő és letelepedő szerb lakosság szolgálatára. A templom falainak jelentős részét a mai napig az eredeti freskók díszítik, gyönyörű balkáni stílusban.

A belvároson (és a szombati piacon) átvágva érkezünk meg Ráckeve ipartörténeti nevezetességéhez, a hajómalomhoz, mely 2010 óta az ország egyetlen ma is működő hajómalma. Eredetije a 20. század második felében a jégzajlás során Magyarország utolsó ún. tombáncos hajómalmaként semmisült meg, a lakosság kezdeményezésére azonban a 2000-es évek elején rekonstrukciós munkával, írásos források, rajzok és korabeli fotók alapján hozták létre a ma is látogatható épületet. Miközben az izgalmas történetet hallgatjuk helyi vezetőnktől megnézhetjük azt is, hogy miként zajlott az őrlés sok száz éven keresztül a Dunán számtalan helyen működő hajómalmokban.

Ráckevét követően Ócsára indulunk tovább. Itt szintén helyi vezető kíséretében járjuk be a 13. századi eredetű, gyönyörű román stílusban az utókorra maradt templomot, melyet eredetileg a premontrei rend számára építtetett vélhetően valamelyik Árpád-házi királyunk. A török időkben egy darabig mecsetté alakított templom végül 1560-ban a református egyházközség tulajdonába került és maradt is a mai napig. Restaurálási munkálatait a 20. század második felében Europa Nostra díjjal tüntették ki.

A templom épület után rövid kitérőként meglátogatjuk a 18. századot idéző tájházegyüttest is, hogy az egykor környéken élők mindennapjait mélységében is megérthessük.

A kora délután folyamán indulunk a Jászság irányába, elsőként Jánoshidára. A Keresztelő Szent János születése templom eredetét a hagyomány a 12. századra datálja, a kor stílusjegyeit a templom középső része őrzi mindmáig. Az épület legjelentősebb kultúrtörténeti emlékeként a Szent László legenda legkorábbi ismert ábrázolását őrzi domborműrészletként.
A templom megtekintése után Jánoshida másik kiemelkedő történeti emlékét, a Premontrei Rendházat keressük fel. A település múltja évszázadokon át szorosan összefonódott a premontrei rend jelenlétével, amely meghatározó szerepet játszott Jánoshida vallási és kulturális életében. A felújított rendház ma méltó módon idézi meg ezt az örökséget, miközben kulturális és közösségi térként újra élő része lett a településnek.
A jánoshidai látogatást a Babaházban zárjuk, ahol Kerekes Tiborné Zsuzsa különleges gyűjteménye nem hagyományos múzeumként, hanem bensőséges, mesés hangulatú világként idézi fel a régi játékok, otthonok és gyermekkori emlékek világát

Már a főváros felé haladva érkezünk meg utolsó állomásunkhoz: az isaszegi Szent Márton templomhoz. A temetőben található öreg templom a 15. század végén, gótikus stílusban épült egy 12. századi eredetű körtemplom helyére. A több átépítésen is keresztülment épület több korszak stílusjegyeit hordozza magán. A templom a település egyik legmagasabb pontján állva évszázadok óta kínál csodálatos látványt az ide érkező hívőknek és szolgál tájékozódási pontként a környékbeli lakosságnak.

A nap során elsajátított hatalmas tudásanyaggal felvértezve érkezünk meg a fővárosba az esti órákban.

Utazás kiemelt értékei:

  • gazdag kultúrtörténeti tematikájú program
  • szakvezetői kíséret
  • középkori vallástörténettel való ismerkedés
  • a ráckevei ortodox szerbek és jászok történelmének megismerése


Időpont: 2026. augusztus 29. szombat 

Utazás: autóbusszal

Találkozó:   07:15    Budapest, Batthyány tér  

Indulás:      07:30 Budapest, Batthyány tér 

Részvételi díj: 18.900 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • egész napos szakvezetői és idegenvezetői kíséretet
  • az audio guide készülék bérleti díját
  • az autóbuszos utazás költségét
  • a szervezés díját


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: 6 %
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 260 FT/fő 80 éves korig köthető


Belépők*:

  • Ráckeve, Szerb templom: 2.000 Ft/Fő
  • Hajómalom őrlésbemutatóval: 1.500 Ft/fő
  • Ócsa Templom + Tájház kombinált jegy csoportos helyi vezetéssel: 2.900 Ft/fő
  • Jánoshida, Premontrei Rendház és Babaház: hamarosan
  • templomokban adományok


*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.