Középkori építészeti sorozatunk első őszi útján az ország déli tájai felé vesszük az irányt, hogy a Mecsek lábánál fekvő, nagy múltú emlékeink között kalandozzunk. Kirándulásunk során templomok, kápolnák múltja, nemzetközi szentkultusz, régi várfalak titkai tárulnak fel előttünk, miközben gyönyörű tájakon utazunk keresztül. Tartsanak velünk sorozatunk új úticéljaira is, fedezzük fel együtt Mecseknádasd, Pécsvárad és Szászvár kincseit!
Reggeli indulást követően napunk első állomása Mecseknádasd lesz. A település Szent György tiszteletére szentelt plébániatemplomát kívülről szemügyre véve talán fel sem merül bennünk, hogy nemzetközi jelentőségű zarándokhely előtt állunk. A templomban látható ugyanis a magyar származású Skóciai Szent Margitnak, a skót nemzet védőszentjének ereklyéje, mely a skót katolikus egyház képviselőjének, G. J. Gray bíboros-érseknek az ajándéka. A több százéves falak között szakvezetőnk előadásában ismerhetjük meg a magyar származású szent történetét és kultuszát, valamint megtekintjük a skót Gregor Smith keze munkáját dicsérő Szent Margit-festményt is.
A település másik jelentős szakrális emléke a Szent György kápolna, mely ma már elsősorban temetőkápolnaként funkcionál, nagy múltja azonban ennél sokkal nagyobb jelentőséggel ruházza fel. A román korból fennmaradt alapfalakat a 13., majd 14. században tovább bővítették, a ma is látható toronnyal kiegészítették. A szerény kápolna szerepe a vallási életben mára már visszaszorult, évszázados falai mellett állva mégis tisztelettel adózunk a történelem ezen velünk élő emlékének.
Elhagyva Mecseknádasdot utunkat Pécsvárad felé folytatjuk. A Zengő lábánál fekvő, gyönyörű települést műemlékei utunk igazán fontos állomássá emelik. Elsőként Pécsvárad leghíresebb nevezetességénél teszünk vezetett látogatást: Pécsvárad a köztudatban várként él, noha katonai, stratégia jelentősége tulajdonképpen sosem volt. Gazdag múltja viszont annál inkább: a hajdani szerzetesi monostor Szent István alapítása, aki a bencések déli országrészre telepítésétől a régió keresztény hitre térítését remélte. Az Árpád-kori töredékek és a kápolna körül a 17-18. században emeltél az erődített monostor falait, melyek máig meghatározzák a vár képét. Helyi vezetőnkkel bejárjuk a vármúzeumot, a várkápolnát, a kőtárat. Elidőzhetünk a fűszerkertben, a kovácsműhely hűs terében, a kolostorvár sajátos hangulatában. A vezetés végeztével a vár teraszán frissülhetünk fel, mielőtt továbbindulnánk.
Következő rövid megállónk a pécsváradi Mindszentek kápolna lesz. A kis templom története feltehetőleg az 1050-es évekre nyúlik vissza, a hagyomány szerint építésének kezdeményezője Aba Sámuel király fia, Domoszló herceg volt. A templom jelentősége a monostor emelésével együtt kezdett visszaszorulni, a török megszállást követően arculata is jelentősen megváltozott. A huszadik századig a helyi katolikus német közösség használta a vallásgyakorlás helyeként.
Utunkat Szászvár településén zárjuk, helyi vezetővel bejárva annak talán kevésbé ismert, ám annál nagyobb múlttal bíró kastélyát. A szászvári vár a XIV. század második felében püspöki uradalmi udvarházként jött létre, kiegészülve egy Keresztelő Szent János tiszteletére emelt kápolnával. A vár falait erőteljesen tépázták a történelem viharai, a török dúlás, a tizenöt éves háború; újjáépítése a 18. században vette kezdetét. Az utóbbi években befejződött Szászvár épületegyüttesének műemléki helyreállítása, így utunk során immár a felújított formájában csodálhatjuk meg a hajdani erődítményt.
A nap gazdag élményeivel a szívünkben indulunk haza a Mecsek lábától, hazaérkezésünk Budapestre az esti órákban várható.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. szeptember 14. szombat
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 07:15 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 07:30 Budapest, Batthyány tér
Részvételi díj: 20.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők*:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.