Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

Középkori templomok Győr-Moson-Sopron vármegyében

Középkori templomok sorozat Gondos Béla vezetésével

Sorozatunk legújabb kirándulásával folytatjuk középkori templomaink megismerését. Ezúttal Győr-Moson-Sopron vármegyébe utazunk, hogy vallástörténeti emlékeit felkeressük. Szakvezetőnk ezúttal is Gondos Béla lesz, aki a már megszokott aprólékossággal ismerteti majd meg velünk ezeket az évszázados épületeket.

Reggeli indulásunkat követően Hédervárra utazunk. A vélhetően 15. század során épített templom (ma Boldogasszony kápolna) első írásos emléke 1561-ből származik. Ez időben a templom épületét ólnak használták és javai a vélhetően frissen református hitre tért földesúrhoz tartoztak. A következő fennmaradt visitacio canonica már két templomról tesz említést, ekkor került a plébániatemplom újra római katolikus kézbe. A 17. század során nagyobb átépítéseken esett át, ám eredeti gótikus jegyei közül számosat megőriztek az építést irányítók. A báró Héderváry család egykori temetkező helyéül szolgáló templom ma letisztult belsővel és egy-egy évszázados történelméről tanúskodó elemmel szolgálja a helyi lakosságot.

Kimlére folytatjuk utunkat, melynek területén folytatott régészeti feltárások már a római korban is lakott területről adtak tanúbizonyságot. Az eredetileg 13. században épület templom valódi korát sokáig rejtély övezte, 1992-ben történt felújítási munkálatai során fedezték fel az román kori téglatemplom hajójának maradványait, valamint patkóíves szentélyét. Eredeti bélletes román kori déli kapuja teljes épségben került feltárásra és vált ékévé a templom épületének.

Következő állomásunk Lébény, mely az ország egyik legszebb román kori templomával rendelkezik. A Szent Jakabnak szentelt templom első írásos emléke 1208-ból származik, elkészülte az ezt megelőző évekre tehető. A templom mellett egykor állt kolostor egyes részeit a plébánia épületében fedezhetjük fel, nagyobb hányada az évszázadok során elpusztult. A keletelt alaprajzú templomépület csodálatos példája a román kori templomépítészetünknek. A bélletes kapuk növényi motívumokkal díszített oszlopfői a jáki templomot idézik, és szépségükben nem maradnak el tőle. Helyi vezetőnk ad majd részletes ismertetést a templom történetéről, mely a mai napig a környék egyik legismertebb műemléke.

Délután Rábaszentmiklósra indulunk, ahol a Szent Miklós kerektemplom különös formájának történetével ismerkedünk meg. A templom épülete háromkaréjos alapú, mely viszonylag szokatlan jelenség a kis, falusi, középkorban épült templomok esetében. Építésének pontos ideje a történelem homályába vész, a település első írásos említésében, 1287-ben már szerepel Szent Miklós tiszteletére szentelt templom. Rábaszentmiklós többszöri elnéptelenedése során a templom mintegy egykori helységjelző állta ki a török dúlást, a település területét 1626-ban elhagyott pusztaként említik a korabeli források. A 18. század eleji helyreállítási munkák során számos eredeti jelleget elfedtek vagy átalakítottak, részleges visszaállításra a 20. század végi rekonstrukciókor került sor.

Utolsó állomásunk Árpás településen a Szent Jakab Apostol templom lesz. A Rába partján álló épület nagyrészt téglából és kisebb részt kőből épült, pontos építési ideje nem ismert. 1251-ben a prépostság alapítólevelében már említik a templomot, a premontrei rendhez tartozott. Az egykor volt monostorépületnek már nyoma sem látszik, a templomépület árván áll a környékben. A kar, karzat és szentély megőrizte eredeti gótikus jegyeit és érdekesség, hogy a templom déli oldalán a sekrestye mellett egy befalazott ajtó látható, mely lehetséges, hogy a lébényihez hasonlóan az egykori kolostor udvarát kötötte össze a templombelsővel.

Az esti órákban indulunk vissza a fővárosba.

Utazás kiemelt értékei:

  • egész napos szakvezetői és idegenvezetői kíséret
  • középkori építészeti örökségünkkel való ismerkedés
  • Győr-Moson-Sopron vármegye szakrális építészeti emlékeinek megismerése


Időpont: 2023. november 4. szombat

Utazás: autóbusszal

Találkozó:  08:15 Budapest, Batthyány tér

                            
Indulás:      08:30 Budapest, Batthyány tér

A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.

Egyéb felszállási lehetőségek:

08:30 - Budapest, Budaörsi út 112. Omv benzinkút (Sasadi útnál)

kb 09:15 - Vértesszőlős, bevásárlóközpont, Határ út 1-3. (távolsági buszmegálló)

kb 10:00 - Győr, Királyszék utca 31. (Decathlon parkoló)

Részvételi díj: 16.900 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • egész napos idegenvezetői és szakvezetői kíséretet
  • audio guide készülék bérleti díját
  • autóbuszos utazást
  • szervezés díját


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: 5 %
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 260 Ft/fő * 80 éves korig köthető


Belépők*:

o   Szent Jakab templom, Lébény: F: 1500 Ft/fő, DNY: 1200 Ft/fő

o   adományok a templomokban

*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.