Védett őslevendulás és egy teljes nap Tihanyban
Tihany nevének említésekor szinte azonnal megjelenik belső szemeink előtt a félsziget nyugalma, ezeréves bencés apátságának hófehér tornyai, a Belső-tó látképe és a végtelen, lila színben pompázó, illatos levendulamezők. Ennek a sajátosan varázslatos hangulatnak a vonzásában kelünk útra június 22-i utunkon, mely során a kevesek által ismert őslevendulásban szakvezetés, saját kezű levendulaszedés, műhelylátogatás, apátsági vezetés és kedvünkre eltölthető szabadidő várnak ránk. Tartsanak velünk!
Kora reggeli indulást követően érkezünk meg a Tihanyi-félszigetre, ahol a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa, felkészült szakvezetőnk már vár ránk. Vezetett túránk során felfedezzük a Belső-tó környékének kincseit, ismerkedünk az őslevendulással, a levendulatermesztés és -felhasználás történetével. Felsétálunk a vidék magaslataira is, elmerülünk az Apáti-tető és a Nyereg-hegy nyújtotta bámulatos panorámában, körbetekintünk az Őrtorony-kilátó tetejéről. A növény-és állatvilággal való ismerkedés mellett a térség geológiai érdekességeiről is hallhatunk bő kétórás sétánk során, miközben megtekintjük az Európában egyedülálló utóvulkáni működés során létrejött forráskúpokat a Nyereg- hegyen.
Gazdag ismeretszerző utunk a levendulamezők közelében ér véget, ahol már zajlanak a levendulaszüret napjai. Mi is csatlakozunk, hogy a helyszínen megvásárolt aratótáskáinkba szedve mi is hazavihessük, otthonainkat illatosítva, ékesítve a Tihanyi-félsziget gyönyörű levendulacsokrait (a levendula szedése kizárólag a helyszínen megvásárolt arató táskába lehetséges).
Kora délután elhagyjuk a levendulamezőket, hogy a gyönyörű gyógynövény felhasználásával kapcsolatos műhelytitkokkal ismerkedhessünk. A Lavender Tihany Látványműhelyben vezetett látogatáson veszünk részt, mely során nemcsak a levendulafeldolgozás világába nyerünk bepillantást, de mi magunk is kipróbálhatjuk a manufaktúra kozmetikumait. Ismeretszerzésünket kóstoló is kíséri: lehetőségünk nyílik megkóstolni a ház Lavender Rosé borát vagy ízletes levendula tea vagy szörp kíséretében megízlelni a helyi levendulás édességeket.
Napunk kihagyhatatlan programpontja a Tihanyi Bencés Apátságban tett látogatás. A nagy múltú tihanyi bencés monostort I. András királyunk 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. A tihanyi látképpel szinte elválaszthatatlanul összefonódó templom őrzi az alapító király nyughelyét is, 1060 óta.
Apátsági látogatásunk után a délután hátralévő részében szabadidő keretében kedvünkre fedezhetjük fel Tihany látnivalóit, értékeit. Akár a partra lesétálva, akár a híres, páratlan panorámát nyújtó Pisky sétányon járva vagy az Apátsági Rege cukrászda teraszán kávézva tekintünk le a Balatonra, a magyar tenger ékszerdoboza, a Tihanyi-félsziget bizonyosan maradandó élmény marad számunkra.
Késő délután indulunk vissza Budapestre, hazaérkezésünk az esti órákban várható.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. június 22. szombat
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 06:30 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 06:45 Budapest, Batthyány tér
Részvételi díj: 17.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.