Magda, a Szabó
Tematikus utazás Debrecenbe, előadás a Nagytemplomban
Szabó Magda születésnapja alkalmából
Színházi utazások az Animával
Előfoglalási kedvezménnyel május 26-ig!
Az Anima Travel színházi sorozatának újabb, rendkívül különleges elemeként kétnapos igazi kuriózumot kínálunk Kedves Utasainknak. Tartsanak velünk a cívisvárosba, ismerjék meg az írónő szülővárosát Szabó Magda szemüvegén keresztül, egy rendhagyó színházi előadással fűszerezve, melynek helyszíne a debreceni Református Nagytemplom lesz!
1. nap
Debreceni célállomásunkat, Magyarország második legnépesebb városát, melyet a „kálvinista Róma” jelzővel is szokás illetni, a fenntarthatóság jegyében ezúttal rendhagyó módon, vonattal közelítjük meg. Utasainknak lehetősége lesz idegenvezetőnkkel együtt utazni a Budapestről, a Nyugati Pályaudvarról kényelmes intercity szerelvényekkel.
Debrecenbe érkezve csomagjainkat elhelyezzük a szálláshelyünkön, majd kezdetét veszi az igazi színházi és irodalomtörténeti utazás. Élményutazásunk első állomása a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, melynek tárlataival helyi vezető kíséretében ismerkedünk meg. A Református Kollégium több szálon is kötődik Szabó Magdához, ugyanis 12 évig volt növendéke, két esztendeig pedig tanára is az intézménynek. A múzeum rendkívül gazdag gyűjteménye szorosan kapcsolódik a Kollégium múltjához: számos egykori tanár és diák ajánlotta fel hagyatékát, magángyűjteményeit. Iskolatörténeti és egyházművészeti gyűjteményei tekinthetők a legjelentősebbnek.
Ezt követően folytatjuk a Szabó Magda világába való betekintést és az esti előadásra hangolódást a 2017 óta működő Szabó Magda Emlékház falai között folytatjuk, melyet az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából hívtak életre. A múzeumnak Szabó Magda egykori iskolája, a Dóczi Leánynevelő Intézet udvara ad otthont. Szakavatott helyi tárlatvezető tolmácsolásában mélyülhetünk el a múlt sajátos hangulatában, az írónő személyes tárgyai, bútordarabjai, fényképei, idézetei lesznek segítségünkre abban, hogy bepillantást nyerhessünk mindennapjaiba.
Ezt követően elfoglaljuk szobáinkat belvárosi szállodánkban, felöltjük esti öltözékünket, majd folytatjuk a közös kalandozást a hétvége tematikája mentén. Napunk fénypontját az esti Magda, a Szabó című színházi előadás megtekintése jelenti, rendhagyó, rendkívüli környezetben, a kétezer fő befogadására is alkalmas debreceni Református Nagytemplomban. Az egyfelvonásos darab egyfajta sajátos életrajzi est, mely eddig kevésbé ismert szemszögből közelíti meg Szabó Magda életét, munkásságát, házasságát, férjével, a szintén író Szobotka Tiborral való kapcsolatát. Nagy találkozásuk, fordulatos közös útjuk történetét és ezáltal az élet mindannyiunkat foglalkoztató nagy kérdéseit a színpadon Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor jelenítik meg számunkra.
Az előadás nyújtotta szellemi-lelki felfrissülést visszatérünk hotelünkbe, ahol a szálláshely éttermében van lehetőség elfogyasztani a háromfogásos fakultatív vacsorát.
2. nap
Vasárnapi napunkon a reggelit követően a valóságban is Szabó Magda nyomába eredünk, hogy úgy láthassuk az írónő debreceni világát, ahogyan ő látta. Helyi vezetőnk a tematikus városi sétánk során az írónő gyerekkorának, a korabeli Debrecennek a világába kalauzol bennünket. Felkeressük Közép-Európa egyik legkülönlegesebb református templomát, a neogótikus stílusban emelt Verestemplomot is, ahol maga Szabó Magda is konfirmált. A páratlan, festett falak között az írónő élete és Debrecen erős protestáns identitása fonódnak egybe.
Ezt követően kedvünk szerint visszatérhetünk előző esti színházi előadásunk helyszínére, a Református Nagytemplomba, mely ezúttal látogatásunk főszereplője lesz. Idegenvezetőnk tolmácsolásában behatóbban ismerkedünk Magyarország legnagyobb református templomával, a „kálvinista Róma” monumentális és ikonikus épületével. Az 1800-as évek első harmadában emelt építmény helyén a régészeti ásatások tanúsága szerint már a 13. században is templom állt. A ma látható főtéri épület fordulatos múltja és szakrális jelentősége mellett egyúttal Nemzeti Emlékhely is.
A sétát követően egyénileg lesz lehetőség ebédelésre. A város szívében számos kiváló étterem, bisztró, kávézó és cukrászda biztosítja a további kulináris élményekre vágyók igényeinek kielégítését.
Az ebédszünet után újra találkozunk majd, hogy frissítő látogatást tegyünk a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban. Megízleljük az egyedülálló Szabó Magdáról elnevezett süteményt, melyet az írónő saját receptjei ihlettek, vegyítve a dió, a debreceni cukrászathoz ezer szállal kötődő mézeskalács-fűszer; a csokoládé, a kávé; és a desszert közepébe rejtett, könnyedséget, üdeséget, nőiességet tükröző feketeribizli réteg ízeit.
A kávézást, szabadidőt követően visszatérünk szállásunkra, hogy csomagjainkat felvéve búcsút intsünk Debrecen belvárosának.
Késő délután a vasútállomás felé vesszük az irányt, hogy csodálatos élményekkel csordultig telve, Szabó Magda debreceni életének momentumaival a szívünkben térjünk haza. Érkezésünk a fővárosba az esti órákra tehető.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. október 5-6. (szombat-vasárnap)
Utazás: vonattal Budapestről, a Nyugati Pályaudvarról idegenvezetőnk kíséretében vagy egyénileg autóval
Találkozó: 09:50 Nyugati Pályaudvar Főbejárat
Indulás: 10:20 Nyugati pályaudvar (Tokaj InterCity)
Részvételi díj: 45.900 Ft/fő kétágyas szobában
Előfoglalási kedvezménnyel 2024. május 26-ig: 42.000 Ft/fő kétágyas szobában
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők*:
Jelentkezés során a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni, hogy vegetáriánus menü iránti igényüket, illetve, hogy együtt utaznak-e idegenvezetőnkkel vonattal Budapestről, vagy egyénileg érkeznek Debrecenbe.
Felhívjuk továbbá vonattal utazni szándékozó Kedves Utasaink figyelmét, hogy menetjegyeiket legyenek kedvesek néhány nappal az utazás előtt megváltani! (Így biztosan minden részvevőnek biztos helye lesz a vonaton!)
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.