Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

Mohács és Makovecz Imre templomai egy művészettörténész és egy építész szemével
Mohács - Paks - Százhalombatta

Ludmann Mihály szakvezetővel

Mohácsot többnyire ugyanazon apropónál fogva ismeri a nagyérdemű: a sokácok farsangi télűző busójárása minden évben tömegeket mozgat a településre. Most egy másik szemüvegen keresztül nézünk rá Mohácsra: Ludmann Mihály művészettörténész fogja irányítani tekintetünket olyan részeire a városnak, melyeket egyáltalán nem vagy alig ismertünk. Hazafelé pedig két településen is megállunk, hogy Makovecz Imre munkásságának gyönyörű példáit megcsodáljuk.

Reggeli indulást követően egy rövid pihenőt beiktatva Mohácsra érkezünk a délelőtti órákban. Első állomásunk a belvárostól távolabb eső 1816-ban építtetett Csatatéri Emlékkápolna lesz. A klasszicista stílusban épült kápolna falait Dorffmeister István freskói díszítik, a két mohácsi csata jeleneteit megörökítve. Ezt követően rövid megálló során érintjük a Szent Kereszt Felmagasztalása templomot, mely a 18. századi klasszikus barokk enteriőrjével kápráztatja el a látogatókat.

A Hősök parkjában és a Széchenyi téren Ludmann Mihály kalauzol minket számos látnivaló között. A Fogadalmi Emléktemplomnál már a 20. századi építészet remekeit csodálhatjuk meg, az épület alapkövét ugyanis a mohácsi csata 400. évfordulóján helyezték el, 3000 magyar község, 52 város és 25 megyeháza udvarából való egy-egy kilogramm emlékföld kíséretében.  Árkay Aladár tervei alapján készült bizánci stílusú templom a tér egyik legjelentősebb építménye. A városháza épületéhez érve nem lesz nehéz felfedeznünk a magyaros stílust, mely ugyancsak Árkay Aladár tervei szerint készült. Ha szerencsénk engedi, akkor az épületben található Pleidell János freskókat, Kocsis Imre üvegablakait, a keleties stílusú dísztermet és Bán István világkiállítást nyert gobelinjét is megcsodálhatjuk.

Dél tájékán szabadidő keretein belül ki-ki felfedezheti magának a belvárost vagy sétálhat egyet a Duna partján, élvezve a tavaszi napsütést.

Kora délután buszra szállva érkezünk meg a Mohács határában található Nemzeti Emlékhelyhez. A park területe az 1526-os mohácsi csata egykori helyszíne és mint olyan körülbelül 1700 katona nyughelye. Régészeti feltárások során a hetvenes években számos tömegsír került feltárásra, melyeknek a sírkert különös hangulatú fejfái állítanak emléket.

Az Emlékhelyen töltött időt követően Paks irányába indulunk. Rövid megálló erejéig Ludmann Mihály számol be nekünk a kortársak között nagy port kavaró „tulipános házakról”, melyek szerencsétlen módon elkészültükkor a szocialista rezsim szemében nacionalista vadhajtásnak minősültek. A „tulipán-vita” néven elhíresült ügy építész képviselője Csete György lett, aki haláláig képviselte Makovecz Imrével közös nézetét, mely szerint az építészetnek vissza kell nyúlnia az organikus kultúrális gyökereihez.

A paksi Szentlélek templom pedig már Makovecz Imre építész terveinek eredménye, mely a 20. százas organikus építészetének kiemelkedő építménye. Építész idegenvezetőnk és művészettörténész szakvezetőnk páratlan tudásanyagával megtámogatva ismerjük meg Makovecz Imre eszmeiségét és hagyatékának jelentőségét.

Napunk utolsó állomása a százhalombattai Szent István templom lesz, mely ugyancsak Makovecz Imre tervei alapján készült el 1995-ben. Formáját a település környékén feltárt többszáz vaskori halomsír inspirálta. A templombelső kialakításának fő gondolatíve a föld és ég találkozásának pillanata, a szent térnek védelmet nyújtó fák között.

Az esti órákban érkezünk vissza a fővárosba.

Utazás kiemelt értékei:

  • egész napos idegenvezetői és szakvezetői kíséret
  • az organikus építészet két legkiemelkedőbb képviselőjének munkássága
  • alig vagy kevéssé ismert művészettörténeti értékek


Időpont: 2023. április 15. szombat

Utazás: autóbusszal

Találkozó:        07:00 Batthyány tér
                            
Indulás:        07:10 Batthyány tér
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.

Részvételi díj: 16.900 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • egész napos idegenvezetői és szakvezetői kíséretet
  • autóbuszos utazás díját
  • audio guide bérlés díját
  • szervezés költségét


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: részvételi díj 5 %-a·      
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 260 Ft/fő 80 éves korig köthető

Belépők*:

  • adomány a templomokban
  • Mohácsi Nemzeti Emlékhely: F: 2100 Ft/fő DNY: 1800 Ft/fő


*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.