Kaposmérő neve mára szinte egybeforrt Kassai Lajos alakjával és világszerte elterjedt hagyományőrző módszerével. A IX-X. századi magyar harcászatot alapul vevő lovasíjászat modern körülmények közé történő átültetését az UNESCO Szellemi kulturális örökség magyar bizottsága 2012-ben a megőrzésre irányuló jó gyakorlatok regiszterébe emelte, ezzel is kifejezve, hogy a múlt értékei nem őrizhetők meg a bemutatásra, oktatásra és a tudás továbbadására helyezett fokozott figyelem nélkül. Tartsanak velünk augusztusi utunkon a Kassai-völgybe, majd napunk zárásaként a nyári Balaton-part egyik gyöngyszemére, Balatonboglárra!
Reggeli indulást követően délelőtt érkezünk meg a Bárdudvarnok mellett található Kassai-völgybe. Kassai Lajos az 1980-as években kezdett el hivatásszerűen foglalkozni az íjászattal, a honfoglalás kori harcművészet tárgyi emlékeinek tanulmányozásával, majd ezek alapján a modern technológiával előállított íjak előállításával. Kaposmérő mellett hozta létre az egyedülálló központot, amely mára világszerte a modern lovasíjászat bölcsője és mintapéldája. A lovasíjászat nemcsak szabadidős tevékenység és rendhagyó sportág, hanem a hagyományőrzés aktív formája is. A Kassai-módszer az ember és természet, az önismeret és az ősi tudás iránti tisztelet alapelvein nyugszik, egyfajta archaikus zárvány a modern világon belül. A völgyben a lovakat és más állatokat szabad körülmények között gondozzák. Itt létesült az egyedülálló fedett versenypálya, ahol ma is edzéseket, vizsgákat, nyílt napokat, versenyeket, táborokat és világtalálkozókat tartanak.
Az Anima utasai is egy nyílt nap vendégei lesznek: ez azonban nem turistalátványosság, nem show műsor, hanem betekintés a völgyben folyó munkába, edzésekbe. A délelőtt folyamán a bemutató jellegű edzésbe nyerünk bepillantást, ebédidőben lehetőségünk nyílik a helyi árusok, valamint a büfé kínálatából vagy a magunkkal hozottakból fogyasztani, a. Ellátogatunk a Kassai Íjászüzletbe is, ahol testközelből megszemlélhetjük, megismerhetjük a völgyben használt különféle íjakat, tartozékokat.
Délután lehetőségünk nyílik részt venni a Kassai Lajossal való személyes találkozáson, beszélgetésen, párbeszédet kezdeményezni és ismereteinket bővíteni a völgyben folyó munka, életforma, a lovasíjászat és a hagyományőrzés kapcsán. Ezt követően kedvünk szerint magunk is kipróbálhatjuk az íjászat ősi művészetét a Kassai-völgy gyakorló pályáin.
Kaposmérőt elhagyva utunkat a Balaton-part felé vesszük, hogy egy kellemes rövid délutáni megállót tartsunk Balatonbogláron. Szabadidő keretében lehetőségünk nyílik felsétálni a Gömbkilátóhoz, innen rátekinteni a nyári Balaton víztükrére, végigjárni a lombkorona tanösvényt, vagy felkeresni a Kék és Vörös kápolnákat. Ha pedig a vízpart közelségére vágyunk, a Platán strand mentén kisétálhatunk a magyar tengerhez, fogyasztva az árusok kínálatából, megízlelve a balatonboglári borvidék pincéinek legjavát a Borudvarban.
Élményekben gazdag napunkat zárva az esti órákban érkezünk vissza Budapestre.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. augusztus 3. szombat
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 07:45 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 08:00 Budapest, Batthyány tér
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.
Egyéb felszállási lehetőségek:
kb. 08:05 - Budapest, Budaörsi út 112. Omv benzinkút (Sasadi útnál)
Részvételi díj: 18.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
Belépők*:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.