Baranya vármegye számtalan kincset rejt, ezért úgy döntöttünk, idén szeptemberben egy egész hétvégére látogatunk a megunhatatlan Pécsre és ősz eleji hangulatot öltő környékére. Szeretettel invitáljuk kedves Utasainkat kétnapos utunkra, amely során lehetőségünk nyílik rendhagyó módon, két keréken bejárni a Villány-Siklósi borvidék neves pincéit vagy kényelmes tempóban, autóbusszal felkeresni a dombok között megbújó történelmi és kulturális gyöngyszemeket. Vasárnapi napunkat pedig teljes egészében a kultúra városának szenteljük, feltérképezve annak nagy múltú örökségét az ókeresztény emlékektől a Zsolnay-negyedig. Tartsanak velünk!
1. nap: Budapest – Villány – Siklós – Pécs
Reggeli indulást követően a délelőtti órákban érkezünk az őszi hangulatot öltő Villány-Siklósi Borvidék egyik központjába, Villányba. Az aktív időtöltést választó utasainkkal itt vesszük fel karszalagjainkat és bérelt kerékpárjainkat, hogy rendhagyó módon, két keréken induljunk a környékbeli pincék vendégszeretetének és kitűnő borainak felderítésére. A nagyszerű hangulatú Szüreti Gördülő Dűlők program keretében hosszabb és rövidebb, 20-30 km hosszúságú útvonalak közül választhatunk (részletek hamarosan a rendezvény honlapján). A nap folyamán egyénileg, kényelmesen, mindenki a saját tempójában haladhat majd a kijelölt útvonalon, megcsodálva a hangulatos dűlőket, pincefalvakat Villánytól Siklósig. Élménykerékpározásunkat kellemes pihenők és természetesen a környék neves pincészetei által kínált kóstolók teszik majd teljessé. Korai beérkezés esetén egyénileg tekinthetjük meg a siklósi várat, a vidék egyik leghíresebb, a Tenkes kapitánya epizódjaiból is ismerős történelmi emlékét.
A kerékpározást nem választó Utasainkat a környék gasztronómiai, történelmi és szakrális emlékeinek felderítése várja: elsőként Villányban élvezhetjük az őszi napsugarakat, megtekintjük a festői szépségű virágosi pincesort, illetve lehetőségünk nyílik egyénileg ebédelni a helyi éttermek egyikében vagy a magunkkal hozottakat elfogyasztani. Egyéni felfedezésre szintén jó szívvel ajánljuk a Gál Pincét és Bormúzeum felkeresését is, amely az ország egyik legnagyobb borászati gyűjteménye is egyben.
Az ebédszünetet követően autóbusszal Máriagyűdre utazunk, ahol helyi vezetővel ismerjük meg a gyönyörű barokk kegytemplom történetét. Az ország egyik leghíresebb zarándokhelyén már az Árpád-korban is templom állt, nevét pedig a Mária-jelenések tették ismertté, melyekre az 1700-as években adományozott, ma is látható új Mária-szobor is emlékeztet. XVI. Benedek pápa a kegytemplomot 2008-ban basilica minor rangra emelte. Ebben a sajátos hangulatú környezetben templomlátogatásunkat követően még röviden elidőzünk: bejárhatjuk a kegytemplom felett álló kálváriát, melynek különleges Zsolnay-kerámia stációkép-sorozatát a 20. század közepén szentelték fel. Kellemes sétát tehetünk a Rózsafüzér sétányon, élvezve az évszázados jelentőségű szakrális hely békéjét és nyugalmát.
Lelkileg is felfrissülve indulunk a szomszédos Siklósra, ahol a várban teszünk vezetett látogatást. A mintegy 500 éves múltra visszatekintő siklósi vár hazánk egyik legegységesebb, legépebben fennmaradt történelmi emléke, kiegészülve az Europa Nostra díjas Malkocs bej dzsámival igazi időutazásra hívnak bennünket.
Késő délután, Késő délután, a kerékpáros fakultatív programról visszaerkezők és a napközbeni buszos programokon résztvevők találkoznak és Siklósról együtt indulunk autóbusszal Pécsre, ahol elfoglaljuk a szállásunkat. Itt lehetőség van elfogyasztani a fakultatív háromfogásos vacsorát a hotel éttermében. Este, ha kedvünk tartja, kellemes sétát tehetünk a szállástól mintegy negyedóra sétával elérhető belvárosban, ismerkedve a nagy múltú város esti arcával.
2. nap: Pécs – Budapest
Kirándulásunk második napját teljes mértékben a mediterrán hangulatú Pécs gyönyörű városának szenteljük. A szállodában elfogyasztott reggeli után elsőként a város történetének legrégibb rétegéhez érkezünk: az UNESCO Világörökség részét képező ókeresztény sírkamrákban teszünk vezetett látogatást. Helyi vezetőnk segítségével ismerkedünk meg alaposabban a Dóm tér alatt húzódó, európai viszonylatban is rendkívüli nekropolisz titkaival, a Cella Septichorával, a hétkaréjos sírkamrával és az Ókeresztény Mauzóleummal.
A felszínre visszatérve folytatjuk a kalandozást a későbbi századok szakrális emlékei között. Nem véletlen, hogy az egykori Sopianae későbbi, német elnevezése Fünfkirchen, a város látképéhez szervesen hozzátartoznak annak tornyai, kupolái, templomainak, vallási épületeinek évszázadok óta meghatározó sziluettje. Elsőként az egyik legjellegzetesebb templomban, a négytornyú Pécsi Székesegyházban teszünk vezetett látogatást. A Szent Péter és Pál tiszteletére felszentelt székesegyház alapjai a korai századokra nyúlnak vissza, mintegy folytatva a korai kereszténység nemzetközi jelentőségű leleteinek sorát. A boltívekkel tagolt, monumentális belső tér és a középkori katedrális hangulatát idéző épület mai fomáját a 19. században, basilica minor rangját 1991-ben nyerte el. A Székesegyház falait elhagyva betérünk a magyarországi török építészet egyik remekművébe, a muszlim és keresztény múlt emlékeit egyaránt feltáró Dzsámiba is.
Gazdag délelőtti programunkat ebédszünet követi, amely során egyénileg választhatunk a helyi étkezési lehetőségek közül. A szabadidőt követően autóbusszal utazunk pécsi kirándulásunk utolsó, hihetetlenül gazdag állomására, a Zsolnay Negyedbe.
Délutánunkat a hazaindulásig a Zsolnay Kulturális Negyedben töltjük, amely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb szabású beruházása volt, mára pedig szinte minden pécsi városlátogatás kihagyhatatlan állomásává vált. Az egykori Zsolnay-gyár területén ma számos kiállítási helyszín vár minket, kezdve a Pécs és az egész ország kultúráját és ipartörténetét meghatározó Zsolnay-család múltját bemutató tárlattól a pécsi Kesztyűmanufaktúra kezdeteit, technológiáját ismertető téren keresztül egészen a szecessziós stílus egyik fellegváráig, a Gyugyi Gyűjteményig vagy az igazi kuriózumokat, sajátos színvilágot elénk táró Rózsaszín Zsolnay Kiállításig. Kombinált belépőnkkel valamennyi helyszínt felkereshetjük, érdeklődésünknek megfelelően.
Csodálatos élményekkel, a történelmi, szakrális, művészet- és ipartörténeti kincsekben bővelkedő város megannyi részletével, a Villány-Siklósi Borvidék ízeivel és színeivel az emlékezetünkben késő délután indulunk útnak a főváros felé. Érkezésünk az esti órákra tehető.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2024. szeptember 14-15. szombat-vasárnap
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 06:30 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 06:45 Budapest, Batthyány tér
Elhelyezés: 4*-os szállodában (Corso Hotel Pécs****)
Részvételi díj: 54.900 Ft/fő kétágyas szobában
Előfoglalási kedvezménnyel 52.000 Ft/fő
Jelentkezési határidő: augusztus 9.
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
A vacsora ára a foglaláskor fizetendő, kérjük, vacsora igényüket a jelentkezési lapon legyenek szívesek jelezni!
Az ár tartalmazza a kerékpárbérlést, a Szüreti Gördülő Dűlők program napijegyét, borkóstolót és falatkákat az egyes pincészetekben, napközbeni ebédet
Kérjük, részvételi szándékukat a jelentkezés során legyenek szívesek jelezni! A fakultatív program részvételi díja a jelentkezéskor fizetendő.
Belépők:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak a nyár folyamán változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.