DIÓTÖRŐ ELŐADÁS ÉS KARÁCSONYI VÁSÁR POZSONYBAN
Színházi kirándulásainkat és tradicionális adventi útjainkat ötvöztük ebben a programban.A szomszédos Szlovákia fővárosának, Pozsonynak karácsonyi vásári forgatagába vetjük bele magunkat, napunkat pedig az ünnepekkel elengedhetetlenül összefonódó Diótörő előadással koronázzuk.
Kényelmes indulást követően Szlovákia fővárosa, egyben legnagyobb városa, Pozsony felé vesszük az irányt. A déli órákban érjük el a történelmi Magyarország koronázási városának központját, ahol rögtön belevetjük magunkat a mézeskalács- és forraltbor illatú karácsonyi forgatagba. Az Óváros, és a Főtér környéke mesebeli miliőt ölt magára az adventi időszakban kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek legnagyobb örömére. Az Anima-utazók e kirándulás során magukba szívhatják a történelmi belváros téli pompába öltözött hangulatát, kulináris ínyencségekkel, változatos művészeti és kézműves termékek színpompás darabjaival bővíthetik az ünnepi előkészületek repertoárját.
A vásári forgatagnak szép lassan búcsút intve egy kihagyhatatlan karácsonyi élmény részesei lesznek a velünk utazók. Az adventi ünnepi időszak klasszikus színházi előadását, a Csajkovszkij csodálatos zenéjére komponált Diótörő előadást tekintjük meg a Szlovák Nemzeti Színház előadásában. Minden idők legismertebb karácsonyi meséje nyolc éve szerepel a színház repertoárjában. Vasili Vainonen csodálatos koreográfiáját Rafael Avnikyan and Jozef Dolinský állították színpadra a Szlovák Nemzeti Balettegyüttes szólistáinak és az Eva Jaczová Tánckonzervatórium növendékeinek közreműködésével.
A karácsonyi illatok, és mesébe illő dallamok kíséretében az esti órákban indulunk haza. Érkezésünk Budapestre késő este várható.
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2023. december 16. szombat
Utazás: autóbusszal
Találkozó: 08:45 Budapest, Batthyány tér
Indulás: 09:00 Budapest, Batthyány tér
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.
További felszállási lehetőségek:
Részvételi díj: 26.900 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
Külön fizetendő opcionális költségek:
*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.