Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

Szent László nyomában Erdélyben

Gondos Béla szakvezetővel

A középkori építészetért és művészettörténetért rajongó utasainknak ezúttal egy igazi különlegességet hoztunk: Erdélybe utazunk Gondos Béla szakvezetővel, hogy a kultúrtörténeti szempontból egyik legérdekesebb legendánk nyomait deríthessük fel. Összesen hat napon keresztül járjuk be Erdély különböző térségeit és keressük fel a lovagkirály legszebb és legizgalmasabb ábrázolásait utunk során.

Kirándulásunkat tematikus volta és sűrű programja miatt kifejezetten a művészet- és kultúrtörténet iránt rajongóknak ajánljuk, akik a tanulmányút feszességét, koncentráció igényét örömmel veszik a sok elmény és ismeret megszerzéséért. A meglátogatott helyszínek jellegéből fakadóan a programváltozás lehetőségét fenntartjuk. 

Részletes program:

1.nap – Budapest – Mezőtelegd – Magyarremete – Bánffyhunyad – Kalotaszentkirály

Kora reggeli indulást követően dél tájában érkezünk Mezőtelegdre. A falu református temploma a Telegdi család kegyuraságának és a község mezővárosi rangjának köszönhetően nyerte el egykori gazdag kialakítását, melynek számos elemét őrzi a mai napig. Az eredeti, 14. századi koragótikus templom déli falazatán – melyet később  a ma is álló épületbe foglaltak – a három szent magyar király ábrázolásai láthatóak.

Magyarremete templomának eredete levéltári források híján ködbe vész, ugyanakkor csodás freskóiból egyértelműen látszik középkori eredete. A templomot egykor teljesen beborító falképek vélhetően egyetlen mester munkái, a lovagkirály legendája mellet az ábrázolások között megtaláljuk Szent István és Szent Imre képeit is. Érdekesség, hogy a templom építésének dátumát többek között a kutatók a falképeken szereplők viseletéből igyekeztek meghatározni.

Bánffyhunyad református temploma négy fiatornyos kialakításával Kalotaszeg építészetének egyik legjelentősebb remekműve. Eredete a 13. századra datálható, hajója szerkezetének kialakítása, elnyújtott formája miatt különösen szokatlan a középkori templomépítészetben. A mennyezeten található festett kazetták elkészültét egy 1705-ös évszám jelzi, készítőjük Felvinczi nevű mesterember.

Esténket Kalotaszentkirályon falusi turizmusban töltjük.

2.nap – Kalotaszentkirály – Szászivánfalva – Somogyom – Darlac – Segesvár – Marosvásárhely

Reggelit követően Szászivánfalvára indulunk. Kívülről is impozáns erődtemploma a feljegyzések szerint 1420-ban már állt. Középkori falfestményeit az 1951-es feltárást követően fehérre meszelték, 2014-es renoválásukat követően láthatóak újra.

Napunk következő állomása garantáltan utunk egyik fénypontja lesz: 2021-ben fejeződtek be ugyanis Somogyom középkori templomában a feltárási munkálatok, melyek során a térség egyik legrészletgazdagabb Szent László ábrázolása is restaurálásra került. Az összesen körülbelül 40 négyzetméternyi falfelületen elterülő freskó mellett számos egyéb szent és egy Pieta ábrázolás bukkant elő a munkák során.

Darlac község luteránus temploma a 15. század elején épült gótikus stílusban, a beltér szobrai azonban ennél is régebbi, vélhetően a korábbi templomból áthozott 13-14. századi eredetűek.

A késő délután során érkezünk Segesvárra, melynek történelmi belvárosa az UNESCO világörökség része. A várost az erdélyi szászok alapították a 12. században, a Felsővárosban sétálva igazi középkori miliőben találjuk magunkat, legjellegzetesebb építménye a 14. század során épült óratorony, a mellette álló 13. századi gótikus kolostortemplom.

Már az esti órákban érkezünk Marosvásárhelyre, ahol szállásunkat is elfoglaljuk, ha időnk engedi, akkor a frissen felújított vártemplomot is megtekintjük.

3.nap – Marosvásárhely – Bögöz – Székelyderzs – Székelydálya – Homoródkarácsonyfalva – Oklánd – Székelyudvarhely

Reggeli után Bögözre indulunk, hogy Udvarhelyszék talán legjelentősebb középkori templomát megnézzük. Eredete a 13. századra tehető, falképei is ekkor készültek, kultúrtörténeti szempontból a legfontosabbak ezek közül Antiochiai Szent Margitot és a Szent László legendát ábrázolók.

A székelyderzsi erődtemplom következő megállónk, mely - mint utunk számos egyéb pontja - UNESCO világörökségi helyszín. A ma 15. századi, későgótikus stílusban látható templom eredete a 13. századra tehető. Az épületegyüttes már önmagában is impozáns és egyedülálló látvány, a hajóba belépve pedig a lovagkirály és a kun küzdelmének legszebb állapotban megmaradt freskóit láthatjuk, számos egyéb, nem kevésbé jelentős ábrázolás mellett mint például Saul megtérése. A diadalív falából, egy befalazott gótikus ablakból került elő a székely rovásírás legrégebbi emléke, az a rovásírásos tégla, melynek jelentését teljes bizonyossággal a mai napig nem sikerült megfejteni.

Székelydálya református templomához érkezve ugrunk egy kicsit az időben. Az épület ékessége ugyanis a 16. században készült kazettás mennyezete, mely a reneszánsz jegyében készült. A csodás növényi ornamentikák között felfedezhetjük egy kétfejű sas és egy sárkány alakját is.

Homoródkarácsonfalvára már a délutáni órákban érkezünk. Fehér templomtornyát már a településhez közeledve messziről látni fogjuk. A hármas tagolású, keletelt templom, mely az egyetlen Udvarhelyszéken, melynek román kori szentélye épen megmaradt. Csodás 96 tagból álló kazettás mennyezetét 1752-re datálják.

Oklánd unitárius temploma lesz napunk utolsó előtti állomása. A templom küldő déli falán valamint a templombelső déli, nyugati és északi falain freskótöredékek találhatók. A déli falon járószint magasságban Szent Péter és Szent Pál apostolok alakja, az északin Szent László legendája a felső regiszterben, alatta az Utolsó Ítélet és az apostolok részletei vehetők ki. A Szent László legenda kompozició egy egyedi jelenete található az északnyugati sarokban, ahol Szent László angyali koronázását láthatjuk. A templom külső déli falán erősen sérült állapotban maradt fenn a sebeire mutató Krisztus freskója. A templom kazettás mennyezetének kazettái közül a legrégebbiek a 16. századból származnak, a papi székbe vannak építve.

Este érkezünk Székelyudvarhelyre, hogy szállásunkat elfoglaljuk.

4.nap – Székelyudvarhely – Csíkszentmihály – Gelence - Gidófalva – Sepsikilyén – Sepsiszentgyörgy

Napunkat reggelit követően Csíkszentmihályon folytatjuk. A Csíkszentmihályi római katolikus vártemplom lőréses kőfallal körülkerített műemlék épület, amelynek karcsú tornya a csíki csúcsíves toronytípusok egyik legszebb példánya. Az épület első említése 1332-ből származik, építésének pontos éve a mai napig foglalkoztatja a kutatókat.

Június 27. László napja, így éppen erre a napra időzítjük utazásunk legjelentősebb helyszínét: az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Gelencét. Árpád-kori római katolikus temploma a 13. századból származik, középkori templomhajója napjainkig fennmaradt, melyben különböző korszakokban különböző készítés technikájú ábrázolások találhatóak. Az északi falon két sor kép látható: a Szent László legenda és a Passió jelenetei. A déli falon töredékekben fennmaradt az utolsó ítélet és az alexandriai Szent Katalin legendája. A templom gazdag faberendezésének sajátossága, hogy több korszak műalkotásaiból tevődik össze, a késő reneszánsztól a késő barokkig. A rangosan kiképzett berendezés a következő műalkotásokból áll: a 103 festett  kazettából álló virágmintás mennyezet, mely mértani és indadíszes ornamentikájával az erdélyi reneszánsz jeles alkotása; a 18. században készült fő és a mellékoltár; a régi karzat, melynek  mellvédképei szenteket ábrázolnak.

A csíkszentmihályi templom első említését tartalmazó tizedjegyzékben szerepel elsőként Gidófalva temploma is. A hajó déli, nyugati és északi falain középkori falképtöredékek – Szent László-legenda, a Királyok Imádása és más töredékek – kerültek felszínre, restaurálásuk 2017-ben fejeződött be.

A napunkat teljesen átszövő 13-14. századi hangulatot tovább erősítve következő állomásunk Sepsikilyén unitárius temploma. Az épület hajójának külső és belső oldalán 14-15. századi falképek tanúskodnak a templom koráról, ezeket a legutóbbi felújítási munkák során stabilizálták ugyan, de restaurálásuk még várat magára.

Ezt követően utazunk szállásunk helyszínére: Sepsiszentgyörgyre.

5.nap – Sepsiszentgyörgy – Bibarcfalva – Nagyajta – Fogaras – Kerc – Nagyszeben

Utolsó előtti napunkat a megszokott rendben, reggelivel indítjuk, majd Bibarcfalvára utazunk. Templomának északi falán az 1970-es években kerültek elő A Szent László legenda jeleneteit is ábrázoló falfestményei.

Bibarcfalva után Nagyajtára utazunk, hogy unitárius vártemplomát megnézhessük. A templomban végzett régészeti feltárások egy sokszögzáródású, támpillérekkel is ellátott katolikus szentély maradványait tárták fel, mely legkorábban a 14. század közepén épülhetett. Az épületegyüttes a történelem során számos dúlásnak és természeti katasztrófának, földrengésnek volt az elszenvedője. Teljes felújítását 2021-ben fejezték be.

Utunkat nyugati irányba folytatjuk Fogaras településre, mely egykor az erdélyi fejedelmek székhelyéül szolgált. A város jelképe Erdély legszebb állapotban megmaradt vára, melyet vizesárok vesz körül és története több mint 500 évre nyúlik vissza az időben. Bár építésének pontos dátuma ismeretlen, középkori eredetét a várfalakon kívül és belül is vitathatatlanul elismerhetjük.

Fogarasról tovább indulva egy rövid kitérőt teszünk Kerc irányába, hogy az 1202-ben Imre király által alapított monostor épületmaradványait megtekinthessük. Ez volt a ciszterciek legkeletibb és egyben Erdély és Fogarasföld legjelentősebb kolostora volt, melyben hiteleshely is működött. A 16. századra már romossá vált épületegyüttes a mai napig impozáns látványt nyújt.

Napunk utolsó állomásaként Nagyszebenre érkezünk, ahol szállásunkat elfoglalva megpihenünk.

6.nap – Nagyszeben – Boroskrakkó – Kristyor – Budapest

Reggelit követően városnéző sétára indulunk az egykor erdélyi szászok kulturális és kereskedelmi központjában, melynek történelmi belvárosa ma az UNESCO világörökségek közé tartozik. Sétánk során felkeressük a monumentális méretű késő gótikus stílusban épült evangélikus püspöki székesegyházat.

Még a késő reggeli órákban indulunk Boroskrakkóba. Református templomának építését pontosan nem tudjuk, de a 12. században már biztosan állt az épület. A templom nyugati bejárata a 13. századból származik, román stílusú. Falfreskói közül különösen érdekes Az utolsó vacsora töredéke, mely olaszos eredetre vall.

Utolsó határon túli állomásunkat rövid utazás után érjük el: Kristyor református temploma a 14. században épülhetett. Freskói közül az egyik a déli oldalon Szent Istvánt, Lászlót és Imrét ábrázolja. Egy másik, rossz állapotú képen maga az alapító látható feleségével, Vișával és fiával, Iovával, amint felajánlja a templomot Szűz Máriának.

Ezt követően indulunk vissza Budapestre, visszaérkezés az esti órákban várható.

Utazás kiemelt értékei:

  • 6 napos művészettörténeti tematikának szentelt utazás
  • csodálatos, ritkán látható helyszínek felkeresése
  • szakvezetői és idegenvezetői kíséret az egész út során
  • a legjelentősebb lovagkirály ábrázolások felkeresése


Időpont: 2023. június 24-29. szombat-csütörtök

Utazás: autóbusszal

Találkozó:        06:00 Batthyány tér
                            
Indulás:       06:15 Batthyány tér 
A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.

Szükséges útiokmányok: fényképes személyi igazolvány

Elhelyezés:

  • 1. éjszaka falusi turizmusban, magánházaknál
  • a többi estén 3* kategóriájú hotelekben kétágyas szobákban


Ellátás: reggeli és első nap vacsora

Részvételi díj: 199.000 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • idegenvezetői kíséretet
  • szakvezetői kíséretet
  • autóbuszos utazás díját
  • elhelyezést kétágyas szobákban a fent megjelölteknek megfelelő szálláshelyeken, reggelivel és az első este vacsorával
  • szervezés díját


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: részvételi díj 5 %-a
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 70 éves korig: 3600 Ft/fő, 80 éves korig: 7200 Ft/fő, 80 éves kortól: 12.600 Ft/fő


​Belépők
*:
hamarosan

*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.