SZICÍLIAI KÖRUTAZÁS REPÜLŐVEL
vulkánok, tenger, világörökségek
Élményekben gazdag körutazásra hívjuk Önöket, hiszen Szicília természeti szépségeket, kulturális-művészeti kincseket és hamisítatlan olasz életörömet is kínál nekünk! Évek óta járunk csoportokkal a szigetre, és nem győzünk betelni vele. Kényelmesen repülve, gyorsan megtesszük a minket elválasztó 2000 km-t, és a nyolc nap alatt számos várost, régiót bejárva felfedezzük ezt az Európa és Afrika határán létrejött különleges világot, amely az évszázadok során annyi hódítót vonzott és varázsolt el. Egyedülálló, ahogy minden korban mesterművek születtek: görög színház, több ezer négyzetméternyi padlómozaikkal díszített római villa, arab mintakincset őrző fazekasság és épületdíszítések, normann katedrálisok, pompás barokk. A műemlékek mellett az eleven természetet is felfedezzük, járunk majd működő vulkánoknál, fürdőzünk azúr tengeröbölben, hajózunk a Lipari-szigeteknél és élvezzük a citrusok ízeit, a forró nyár után ismét zöldellő, virágba borult tájat. Utazásunkat úgy állítottuk össze, hogy feltáruljon a sok arcú Szicília. Megszállunk tengerparton, műemlék városban, belekóstolunk a nyüzsgő főváros hangulatába és ellátogatunk a sziget belsejében lévő, filmekből ismert szépségű tájakra. Mindezeket megfűszerezzük halászfalvakkal, jókedvű nevetéssel, pisztáciával és granítával, mókás mindennapi életképekkel. Szicília máshoz nem hasonlítható, ahogy Goethe mondta: "Szicília nélkül nem lehet igazi képünk Itáliáról: itt van a kulcsa mindennek!"
Utazás kiemelt értékei:
Időpont: 2023. szeptember 30-október 7.
Maximum létszám: 25 fő
Utazás: repülővel és busszal
Találkozó: 2023. szeptember 30. 04:30 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Indulás: W6 2353 06:10 Budapest/Catania
Szükséges útiokmányok: fényképes személyi igazolvány
Elhelyezés: kétágyas szobákban, 3-4* kategóriájú hotelekben és agriturismoban
Ellátás: reggeli és 4 este félpanziós vacsora
Program:
1. nap - Budapest - Catania - Siracusa
Kora reggel találkozunk a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren és menetrend szerinti Wizzair járattal indulunk Cataniába. Érkezés után rövid sétát teszünk Catania óvárosában, a zeneszerző Vincenzo Bellini szülővárosában. A lenyűgöző barokk terek, templomok egységessége és sötétszürke színezete mögött a város főlé magasodó Etna áll. Elbúcsúzva a várostól, elindulunk a tengerparti nagyvárosok irányába, a sziget dél-keleti csücske felé. Utazásunk során gyönyörködhetünk az változatos, magas hegyekkel tarkított tájban. Utazásunk első napjának fénypontja Siracusa városa, ahol az ókori város megismerésével kezdjük a látogatást. Az archeológiai park üdítő természeti környezetben tárja fel előttünk, micsoda gazdasági és kulturális nagyhatalom lehetett a hely, ahol Archimedesz gondolatai, találmányai születtek a görög időszak fénykorában. Hatalmas görög színházának felső lelátóiról látjuk a Jón-tenger kékjét, ennél nagyobb területű ókori görög színház csak Görögországban található. Besétálunk a legendás történetű Dionüsziosz füle barlangba, ahol magunk is kipróbálhatjuk az akusztikát. A sok évszázados fikusz fák, az amfiteátrum és áldozati oltár után az antik Szürekuszai-tól búcsúzva megtekintjük a Siracusai Könnyező Madonna modern zarándoktemplomot, majd az Ortygia félszigeten bejárjuk az óvárost. A barokk paloták nagy gazdagságról és kifinomult ízlésről tanúskodnak. A Maléna filmből is ismert varázslatos fő tér ékessége a dóm, amely egy hajdani görög templom oszlopsorának kifalazásával nyerte el mai méretét. A dór oszlopok hullámos formáitól a főhomlokzat mesteri barokk kompozíciójáig szemünkkel évezredeket foghatunk át. Végül elsétálunk a papírusz náddal díszlő Arethusa forráshoz, majd szabadidő utánelfoglaljuk szálláshelyünket és elköltjük első esti vacsoránkat.
2. nap - Ragusa - Caltagirone
Reggeli után elindulunk a sziget belseje felé. Külön örömmel emeljük ki utunk ezen részét is, hiszen a legfelkapottabb turistavárosoktól távol eső Belső-Szicília egészen más világ, és nem hiányozhat, ha a szigetet igazán meg szeretnénk ismerni. Előtűnik a szárazabb, kopár vidék, órákon át nem látni házat, embert. Szelídebb dombok, itt-ott egy juhnyáj, kőkerítés, kisebb tanya, megelevenedik a filmek Szicíliája. Délelőtt néhány órát a fecskefészek módjára, meredek dombra épült Ragusa városában töltünk, amely méltán került szintén a világörökségi listára. Itt a barokk stílusé a főszerep, egy hatalmas földrengés utáni újjáépítésnek köszönhető ez a virágkora teljében lévő, bőségesen áradó, mesteri barokk, amely a szimfóniaszerűen megkomponált templomi főhomlokzattól a lakóházak erkélyrácsain át mindent festőivé tesz.A délutáni órákban keressük fel a kevesek által ismert, ezeréves fazekas művészetéről híres Caltagirone városkáját, ahonnan a mindenütt kapható jellegzetes kerámiák származnak. Betekinthetünk műhelyekbe, láthatjuk, ahogy formázzák, festik, égetik a dísztárgyakat. Kevés a turista, sok a hamisítatlan életkép, magunk körül érezzük a hamisítatlan Szicíliát.
A következő két éjjelt egy igazi agritourismoban töltjük. A falusi turizmus választott szállásunk esetében azt jelenti, hogy egy több száz hektáros szőlő, kaktusz és paradicsom ültetvény közepén, egy hajdani kolostorépületből kialakított meseszép szálláshelyen leszünk, reggelire helyi finomságokat kóstolunk. Itt nincs város, nincs postacím, itt csak szicíliai jó levegő, bor és csillagos ég van. Az első két nap szép élményeivel egy finom közös vacsora után igazán jól fogunk aludni.
3. nap - Agrigento - Scala dei Turchi
Aki szeretné, egész nap élvezheti hangulatos szálláshelyünket, pihenhet, sétálhat. Tervezett programunkban azonban látogatást ajánlunk a délnyugati területre. Az Agrigentoban található Templomok-völgye a világ egyik legjelentősebb görög-kori archeológiai lelőhelye. Ismét ámulatba ejt majd bennünket, hogy ezen a negyed magyarországnyi területen milyen világraszóló csodákra lehet bukkanni. Az itt található grandiózus ókori templomok a mai Görögország területén kívül eső legnagyobb és legjobban megőrzött ókori görög emlékek közé tartoznak. Az oliva- és mandula ligetek között álló oszlopsorok mögött feltűnika kéklő Földközi-tenger. A közeli tengerpartok legszebbikéhez is ellátogatunk, a Scala dei Turchi (Török lépcső) Szicília egyik legkülönlegesebb természeti képződménye. A több száz méter hosszú lépcsőzetes sziklafal vakítóan fehér teraszai a törökországi Pamukkale teraszmedencéihez hasonlóak. Ha az időjárás engedi, egy rövid mártózás is a napunk része lehet!
Estére visszatérünk az agriturismoba, ahol közösen vacsorázunk.
4. nap - Piazza Armerina - Enna - Palermo
Reggel elbúcsúzunk különleges szálláshelyünktől, de a környéken maradunk. Újabb gondolatbeli időutazással egy hajdani dúsgazdag római elöljáró, 3000 m2 részletgazdag padlómozaikkal díszített villájának rekonstrukcióját járhatjuk be Piazza Armerinában. Az egész világon egyedülálló ez a feltárt villa, a mozaikok művészi szépségükön túl képregényként mesélnek a rómaiak mindennapjairól, szokásairól az ünnepléstől az öltözködésen, vadászaton át a sportokig, és akkor ismert állatokig mindenről.
A különleges látogatás utána sziget köldökének is hívott Enna felé vesszük az irányt. Rövid sétát teszünk a középkori hangulatot árasztó óvárosban, betérünk egy jó fagylaltra, helyi édességre és felsétálunk a II. Frigyes által épített vár megmaradt bástyájára, ahonnan tiszta időben az Etna csúcsa is látszik.
Napunk zárásaként pedig megérkezünk Palermoba, ahol a város nevezetességeinek megtekintése mellett bepillanthatunk egy szicíliai nagyváros elképesztő mindennapjaiba. Királyi örökség, modern szegénység, regionális vezető szerep, hangzavar, követhetetlen autóforgalom, Palermot látni kell! Szándékosan komponáltuk úgy az utunkat, hogy egy éjt itt töltsünk, így látjuk az esti fényeket, belekóstolunk a csak itt érezhető, káoszt, szépséget és nagyvilágiságot elegyítő hangulatba.
5. nap - Palermo - Monreale - Cefalu
A délelőttöt még Palermo értékeinek felfedezésével töltjük, városnézésünk során megtekintjük többek között a Normann Palotát és a szépséges katedrálist.
Buszunkra szállva Monreale dómját látogatjuk meg, amely bencés kolostoregyüttese szintén az UNESCO világörökség része. A dóm belseje lélegzet elállító csoda, 6500 m2 felületű aranyló üvegmozaik a 12. század végéről. Kolostorkerengőjének finoman faragott és különböző mintákkal díszített oszlopfői, valamint a tornyából feltáruló kilátás a Concad'oro-ra, a palermoi öbölre egyedülálló.
A sziget nyugati területét és „fővárosát” magunk mögött hagyva az északi parton tovább utazva folytatjuk gondolatbeli történelmi sétánkat: ez a nap továbbra is a normannok világában kalauzol minket. Délután Cefalu városkáját nézzük meg, amely minden szó nélkül, önmagában is megkapó, sokak kedvencévé válik. Idegenvezetőnkkel elsétálunk a festői kis öbölhöz, amelyből képeslap szépségűen láthatóak a vidám csíkozású halászcsónakok, egymás mellett szorongó házsorok és a felettük magasodó szikla. Felkeressük a régi arab mosodát, majd a főteret, ahol a szicíliai férfiak ma is az élet nagy kérdéseit vitatják meg a katedrális árnyékában, mint talán tették ezt az 1100-as években is, amikor templom megépült. A dóm a normann kori építészet szép példája, apszisában feltűnik a Krisztus Pantokrátor mozaik, amely a két korábban látott dóm ábrázolásainak előképe. Az esti órákban érkezünk Messina közeli szállásunkra, ahol félpanziós vacsora és a háromszögletű sziget északi oldalát övező tenger vár bennünket.
6. nap - Eoli-szigetek: Lipari és Vulcano - fakultatív kirándulás
Frissen ébredünk, hogy egy korai hajót elérve élvezhessük egész nap a környező szigetek csodálatos világát. Egész napos hajókirándulásra invitálunk mindenkit a türkizkék öblökben gazdag Lipari-sziget világba. Elsőként a hét szigetből álló csoport legnagyobbikán, a névadó Lipari-szigeten kötünk ki. Felsétálunk a Citadellába, megtekintjük a több ezer éves korai települések nyomait, római kőszarkofágokat, gyönyörködünk a színpompás virágokban, kőfalakról lecsüngő kapri bogyóban, eukaliptusz fákban és ebédidő tájt lesz lehetőség barangolni a mediterrán kanyargós utcácskák apró házai között, egy helyi osteriában megkóstolni a tenger friss finomságait. Rövid hajóút után, második helyszínként Vulcano-szigetén kötünk ki, ahol a délutáni néhányóránkat igen változatosan lesz módunk eltölteni. Jó szívvel ajánljuk, hogy egy könnyed túrával másszanak fel a szunnyadó vulkán kráteréhez, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul fel! Másik programlehetőség a gyógyhatással rendelkező kénes iszapfürdő és a vulkáni utóműködések következtében mindig meleg tenger-öbölben való fürdőzés. Gyorslábúak akár mindkét programot is megvalósíthatják mialatt ezen az alig lakott, vad sziklaformákkal, óriási agavekkal és bougainvilleákkal tarkított szigeten időzünk. Esti hajóval érkezünk vissza Milazzoba, ahonnan autóbuszunk visz vissza minket a szállásra.
7. nap - Etna - Taormina - Catania
Reggel elhagyva szálláshelyünket a messinai csücsöknél a keleti oldalra fordulva utazásunk egyik csúcspontja, az Etna irányába indulunk. A vulkán az évezredek alatt többször veszélyeztette a lábainál épült településeket, míg végül a helyiek a pusztító lávából építőanyagot nyerve hozták létre elegáns épületeiket. A nap folyamán mi magunk is megismerkedünk ezzel a méltóságteljes, eleven erővel, Európa legmagasabb aktív tűzhányójával. 2000 m magasságba kapaszkodunk fel autóbuszunkkal, ahonnan sétálva már kisebb kráterek között sétálva élvezhetjük a holdbéli tájat és gyűjthetünk különleges formájú lávaköveket. Akinek kedve tartja, egy felvonóval vagy speciális kisbusszal újabb 600 m-t feljebb mehet, még magasabbról szemlélve a lávamezőket, lent elterülő várost és tengert.
A délutánt ésestét pedig a magaslatra épült Taormina bájos városának felfedezésével töltjük. Idegenvezetőnkkel sétálva megismerjük a legfőbb nevezetességeket és ellátogatunk a világhírű görög színházba, amelyet Csontváry is megfestett. Felejthetetlen érzés leülni és csendben szemlélődni az évezredes kulisszák előtt, amelyek hátterében a kéklő tenger és a mindent uraló Etna sziluettje áll.Ennél szebb helyszíne nem is lehetne záróesténknek!
Érkezés Cataniaba, ahol utolsó esti szállásunkat elfoglaljuk.
8. nap - Catania - Budapest
Kora reggeli ébredést követően indulunk a közeli reptérre, búcsúzunk a csodálatos szigettől és hazarepülünk Budapestre.
"A hatodik napon az Atya, hogy művét bevégezé,
örömében, mert ily szépet alkotott,
a Földet két kezébe vette s rá csókot nyomott.
Ott, ott, hol ajka illeté,
ott született Szicília."
Renzino Barbera
Részvételi díj: 449.000 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza:
A meghirdetett exkluzív utazáson Békefi Anna cégvezetőnk lesz az idegenvezető, aki több mint 20 alkalommal járt már csoportokkal Szicília szigetén.
Fakultatív külön fizetendő költségek:
Belépők, borravaló (helyszínen fizetendők):
Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!
az alap program részeként 2000 m magasra megyünk fel, ahol ingyenesen lehet sétálni a lávaköves vulkáni környezetben
borravaló az autóbuszvezetőnek kb 10 €