Weboldal címe
Weboldal alcíme
Példa cím
Kattints a módosításhoz

Tulln an der Donau

Hundertwasser, Egon Schiele, Tulln varázslatos mintakertjei 

Tulln különösen érdekes a természet és a művészetek iránt érdeklődők számára, hiszen a városban a természet szépsége kiemelkedő tájépítészeti elemekkel társul. Ez a festői környezet ismert művészeket inspirált, így két különleges emlékhely és látnivaló is említést érdemel: az egyik a város szülöttének, Egon Schielének az életét bemutató tárlat, illetve a kikötőben állomásozó „Regentag” hajó, amely a művész otthonául szolgált egy teljes évtizedig.  A délután folyamán pedig Európa egyetlen ökológiai kertkiállításában leshetünk el izgalmas tippeket.

Délelőtti órákban megérkezünk a Duna partján fekvő városba, amely híres többek között kertészeti hagyományairól és különleges zöldterületeiről is. A nap elején az expresszionista festészet egyik híres alakjának, Egon Schielenek művészetével ismerkedünk meg. A Tulln an der Donauban született festő életrajzát bemutató múzeumban helyi vezetővel járjuk végig a szobákat, melyekben betekintést nyerhetünk életének mindössze három évtizedébe. A Múzeumól kilépve rövid sétát követően megtekintjük Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser itt állomásozó egykori otthonát, a Regentag-ot, ahol a művész tíz évig élt és dolgozott. A művész gyermekkori álmának megvalósulása lett az 1968-ban vásárolt, eredetileg 1910-ben épült hajó, melyet hét év alatt újított fel és alakított át. Hundertwasser művészetének fő motívuma a víz, ezt testesítik meg a kanyargó vonalak, továbbá az organikus alakzatok és a természetes formák segítenek kifejezni azt az elképzelést, hogy az építészetnek nem szabad kizárólag a geometriai szabályokat követnie, hanem harmóniában kell lennie a természettel – beleértve a víz elemét is. A kikötőben állomásozó „Regentag” nevet viselő hajó is egyike a művész önkifejezési eszközeinek, mellyel a világ számos tengerét és óceánját járta be az egyik leghíresebb osztrák építész.*

Tartalmas művészeti kalandozásaink után már a tullni kertek felé indulunk. Itt először lehetőségünk lesz egy rövid ebédet elfogyasztani is a kert területén található hangulatos étteremben, majd szakvezetésre indulunk Európa első állandó ökológiai kertkiállításában, amely 6 hektáron több mint 70 mintakertet vonultat fel teljes pompájában. A növények közt sétálva hallunk majd a szigorú kertrendezési és gondozási szempontokról, melyekkel teljesen tőzeg és permetszermentesen tartják az egész létesítményt. Menetközben akár magunk is megjegyezhetünk pár praktikát a saját gyakorlataink otthoni alakításához. A gyönyörű, festői környezetben még egy kis szabadidőt töltünk a magunk tempójában is, majd az esti órákban érkezünk vissza Budapestre.

*A látogatás során a hajót belülről is megtekinthetjük öt fős csoportokban, mialatt a várakozók a környéket fedezhetik fel idegenvezetőnk ajánlása alapján.

Utazás kiemelt értékei:

  • látogatás az Egon Schiele Múzeumban helyi vezetéssel

  • Hundertwasser Regentag hajójának megtekintése belülről, vezetéssel
  • vezetett séta a tulln-i mintakertekben


Időpont: 2025. május 31. szombat

Utazás: autóbusz

Találkozó:        06:00– Batthyány tér – Vásárcsarnok előtti buszmegálló
                            
Indulás:      06:15 Batthyány tér, – Vásárcsarnok előtti buszmegálló

A le- és felszállási pontjaink (menetiránynak megfelelően) megegyeznek.

Egyéb felszállási lehetőségek:
Budapest, Budaörsi út 112. OMV benzinkút (Sasadi útnál)
Vértesszőlős - bevásárlóközpont, Határ út 1-3. (távolsági buszmegálló)
Győr, Királyszék utca 31. (Decathlon parkoló)

Részvételi díj: 21.900 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza:

  • buszos utazást
  • idegenvezető kíséretet
  • szervezési díjat


Külön fizetendő opcionális költségek:

  • Útlemondási biztosítás: 5 %
  • Betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás: 70 éves korig 600 Ft / fő, 80 éves korig 1 200 Ft / fő és 80 éves kortól 2 100 Ft / fő


Belépők:*

  • Egon Schiele Múzeum belépőn német nyelvű vezetéssel: 10€/fő,
  • „Regenstag” hajó megtekintése vezetéssel: 7,5€/fő
  • Belépő a Die Garten Tulln-ba szakvezetéssel: 15 €/fő


*Több forrásból is igyekeztünk tájékozódni az egyes helyszínek belépődíja felől. Az alábbi árak mindezzel együtt is tájékoztató jellegűek, a belépőárak változhatnak!​
A belépő árak tartalmazzák az előre foglalási díjakat és az idegenvezetők belépőinek költségét
A programjaink összeállításakor, tervezésekor igyekeztünk a legkörültekintőbben eljárni, figyelembe venni minden várható körülményt. Ettől függetlenül indokolt esetben a helyszínen, a programjaink sorrendje változhat.